Korbuly Imre: A báni méltóság tekintettel a horvát-, dalmát- és tótországi, nem különben a … történelmi és közjogi viszonyaira (1868)

_ 86 ket újólag rendbe hozta, s a nagy részben Velence uralma alá jutott tengerparti városokat ismét a magyar sz. korona hódolatára, Velencét pedig minden e városokhoz bírni képzelt jogairól való lemondásra kényszerítette. E végből mindjárt uralkodása elején 1344-ben Miklós bánt küldte a fék nélkül garázdálkodó horvát főurak megtörésére, valamint a tengerparti városok visszavételére, melyeket, bár 1345-ben maga is megjelent de egyéb teendői miatt ismét távozni kényteleníttetvén, csak 1357-ben vett vissza. Az ezen alkalommal megalázott Velence 1358-dik február 18-án kiállított békeokmányban lemondott egész Dalmátiáról a quarnérói öböl közepétől egészen Dyracchium határáig, lemondott minden városról, várról, kikötőről és szigetről és minden jogairól azokat illetőleg; lemondott különösen Nona, Zára, Spaláto, Scardona, Ribenico, Tragur és Ragusa városokról a száraz földön, nem különben Chersona, Vegle, Arbe, Pago, Brachiano, Lessna és Corzida városokról a szigeteken, lemondott Horvát- s Dalmátország címéről, melyet a velencei hercegek eddig visszaélés folytán viseltek. — Ugyanekkor Lajos Horvát- s Dalmátországnak a hosszas zavarok által felforgatott belügyeinek tökéletes rendezése végett Csuzy János horvát-dalmátországi bánon kívül még Miklós kalocsai érseket, István nyitrai püspököt és Szécsy Miklós országbírót, ki az előtt bán levén a viszonyokat jól ismeré, majd később édes anyját is ide küldte. Mindezen az egészen visszafoglalt Dalmátiára vonatkozó jogait a magyar szent koronának megerősité az 1381-ki turini békekötés. Lajos alatt tehát a horvát-, dalmát bán hatásköre nemcsak a tulajdonképi Horvátországra, hanem egész Dalmátiára, t. i. a dalmát tengeri városok és szigetekre is kiterjedt, melyeket igy teljes Összeségében az A?yádok idője után csakis Nagy Lajos birt.