Korbuly Imre: A báni méltóság tekintettel a horvát-, dalmát- és tótországi, nem különben a … történelmi és közjogi viszonyaira (1868)

- 51 Pedig talán még sem oly homályos ezen kérdés, mint azt a derék Kerclielich vélte. A nagytudományu és mélyfelfogásu Bartal György nagybecsű közjogi müvében1) egy fényes sugárt lövellt már ezen kérdésre, midőn fölemlítvén a tengermelléki bánságot, felöle röviden megjegyzé, hogy III. Béla idejében vette kezdetét. És jól jegyezte meg; habár indoklását megjegyezésének nem is adta, nem foglalkozván e tárgygyal az említett rövid megjegyzésen kivül bővebben. Megkísértem tehát én, mit Bartal György elmulasztott, okát is adni, s egyszersmint a mennyire lehet hiteles adattal is bizonyítani azt, hogy a tengermelléki bánság csakugyan III. Béla uralkodása alatt vette kezdetét. Említettem már fentebb azon körülményeket, melyek folytán Dalmátia s vele Horvátország egy része a görögök kezébe került; másrészt nem kell felednünk azt sem, hogy ezalatt Velence is szüntelen fondorkodott, s Dalmátiát illetőleg veszélyesebb ellenévé vált Magyarországnak Comnen Manuelnél. Már Kálmán idejében nehezen vette a tenger feletti uralmat annyira féltő Velence Dalinátianak elfoglalását, s csak alkalomra várt, midőn azt a maga számára megszerezhesse; ez Kálmán halálával be is következett, s 1115. Dalmátia Velence kezébe került. Sikerült ugyan a magyaroknak a következő évben újra visszafoglalni Dalmátiát; de annak birhatásának kulcsa, Zára, Velence kezében maradt. Midőn Manuel halála után 1181-ben Dalmátia újra a magyar korona uralma alá jutott, ez alkalommal Zára is, mely különben sehogy sem tudott a zsarnok köztársaság despotismusával megbarátkozni, felmondott a velencei uralommal s Magyarországnak hódolt. III. Béla ekkép egész Dalmátiának birtokát visszanyervén, birodalmának ezen tengermelléki részét két felöl *) Bartal id. m. II. 70. lp. 4*