Korbuly Imre: A báni méltóság tekintettel a horvát-, dalmát- és tótországi, nem különben a … történelmi és közjogi viszonyaira (1868)

- 19 megyefönököt a későbbi időkben is ily értelemben használt zsupánt jelent. — Az eddig mondottak nyomán tehát azt merem következtetni, hogy a bán szó, melynek használatát, ha a Vl-dik századtól nem is, de már a VH-cliktol kezdve folyton feltalálhatjuk a szláv népeknél, mint a melynek különféle alakban is helyes értemény e nyelvben megfelel — a legvalószinübben szláveredetü, s hogy legtermészetesebben a pán (ur) szóból származhatott. Bár, megvallom, patriotismus szempontjából is inkább volnék hajlandó elfogadható alap és okok mellett e szót huneredetünek tartani, de így meggyőződésemet s a tudomány valódi érdekeit amannak alárendelni az ésszel megegyezőnek és helyesnek nem találom. Kevesebb figyelmet érdemel már azon vélemény, melyet Rátkay hoz fel, ki a bánt a szintén szláv bóján szóból származtatja, melynek jelentése: félelemgerjesztö — timendus — volna, azaz oly egyént jelentene, kitől félni kell, tehát zsarnokot. Hogy mi indíthatta Rátkayt ezen véleményre, nem tudom; azonban hiszem, hogy mindenki előtt sokkal természetesebbnek s inkább elfogadhatónak látszik a pán-ból lett latinos banus = panus — apa 6-vel könnyen felcserélhető levén, mint bojánból összevonva banus; mert, feltéve, hogy az eredeti elnevezés bóján volt, lehetett volna azt igen könnyen úgyis kiejteni minden összevonási szükség nélkül; de ezenkívül a bán és zsupán szavak egymáshozi rokonságát alig tagadhatván: önkényt elesik ezen eddig egyedül Rátkay által követett értelmezés. Hogy pedig e szónak a bando vagy banderio szótól való származtatása meg nem állhat, ezt bizonyítgatni, ugy hiszem, felesleges; mert ha azon oknál fogva, mivel a bán seregvezér is egyszersmint, a két szó közt rokonságot lehetne látni : inkább a bandériumot kellene a bán szótól származtatni. — Ezen a bán szó eredetéről általában kifejtett 2*