Kecskeméthy Aurél: Parlamenti alkotmány és vármegyei reactio (1867)
II. A megyerendszer körüli előítéletek és áltanok
— 42 — hatása végig rezgett az egész országon, viszhangra talált— a törvényes nemzet anyagi s szellemi közösségénél fogva — valamennyi törvényhatóságban: de ha most néhány kis ár, véletlenül az* nap majoritásban levén pártjuk, valamely megye bizottmányi ülésében valami „nagyot1' határoztat, vájjon mi hatása van annak? Ha a bátor Ghiczy Komáromban valamit mond és mondat— van e annak viszhangja Torontálban vagy Trencsénben? De saját megyéjökben is velők határoz, mond és érez e a nép, melynek közérzülete adna a szóvivőknek, a faiseuröknek súlyt, támaszt, erőt? Ily közérzület hiányában pedig nem e élet nélküli fictio a megye? Miután a megye már tettleg nem törvényhatóság, az országgyűlésen képviselve nincs, követeket oda nem küld, azoknak utasitást nem adhat, őket vissza nem hívhatja, — és végre miután erkölcsi személyt, egységes testületi szellem hiányában, nem képez — bármily mesterséges zajjal létrehozott föl-, le- és köriratai, bizalmi vagy bizalmatlansági nyilatkozatai még erkölcsi nyomást sem gyakorolhatnak sem a törvényhozásra, sem a kormányra: teljesen elveszti fontosságát azon kérdés, —- és hoszú vitatásra nem is érdemes: vájjon a megyéknek politikai discussiókba bocsátkozni, határozni, fölírni lehet-e, szabad-e, kivánatos-e? A viszonyok erősebbek az embereknél. Ennélfogva meg lehetünk győződve, hogy ha törvényhozásunk engedve az előítéleteknek — a kormányzat s közigazgatás végleges szervezésénél kísérletet teend is valaminému, a volt municipiummal analóg megyét tartani fönn, vagy is újra alkotni: abba életet lehelni, annak tartósságot biztosítani nem fog.