Kecskeméthy Aurél: Parlamenti alkotmány és vármegyei reactio (1867)

I. A helyreállitott megyei s városi municipiumok tevékenysége 1867-ben

— 14 — zattal megbélyegezve, s családját, gyermekeit nyomor s inség örvényébe taszítva látja, el ne keseredjék önhazája ellen, mely hazátlanná, tevé, és ne nyúljon oly kenyérhez, — bárki nyújtsa neki bármi áron — mely őt és övéit az éhhaláltól mentse meg? Ne követeljünk többet az embertől, mint a mi az emberi természettől kitelik. b) De van ennél mélyebb ok, fontosabb tekintet is, melyet nem lehet eléggé hangsúlyozni: Értelmiségben szegény, s kivált szakismerettel biró egyének szűkében levén az ország — hogy megfeleljünk nemzeti küldetésünknek, s mint a civilisatió terjesztői s közvetítői, a minket környező még hátramaradottabb néptöredékek élén egybekötő elem gyanánt szerepeljünk, — a mire egyedül nemzetiségünk erkölcsi s szellemi túlsúlya képesíthet: le kell tennünk azon rút visszatorlási szenvedélyt, melylyel az előbb szolgált — különben talán képes és becsületes — magyar hivatalnokok a hazafiság örve alatt űzőbe vétettek. A király példájára adjon a nemzet is általános amnestiát; és a tanult s értelmes osztályok fusióját s teljes fölhasználását tűzze czélúl. Míg ez nem történik, és ha a magyar szakértelmiség egy részét parlagon heverni hagyjuk, s csak egyes pártokból, s a qualificatio nélküli hajdani megyei, a volt nemesi osztályból állítjuk ki csaknem kizárólag a helyhatósági tisztikart: a kor igényeinek, előbbre haladott társadalmi viszonyainknak megfelelő közigazgatást nem hozhatni létre; minek következménye vagy az fogna lenni hogy az ország anyagi, szellemi fejlődése egy nemzedék kihaltáig föltartóztatni, illetőleg visszavettetni fogna; — vagy — minthogy a társadalom ezt meg nem tűrhetné, s a viszonyok erősebbek egyes embereknél s osztályoknál: valószínűbb hogy a magyar