Kallós Lajos: A magyar polgári jog alapelvei : Vagy a magyarhoni polgári jogtudomány alapjait képező elvek és szabályok értelmezése és világosítása(1865)

Első könyv: Személyekről; ezek polgári jog szerint kétfélék: a) Önállók és b) Nemönállók. I. Szakasz. Önálló személyekről; ezek polgári jog szerint 3 félék: a) Főpapok. b) Országnagyok. c) Közhonpolgárok

TÚRMEZEI KERÜLET ÁTALAKULÁSAI. 75 az idő intését követve, ezen előjogokról lemondandanak, és polgártár­saikat, kerületeikben minden jogok birására testvérileg önmagok föl­emelendik. Ezen kerületnek ország lati joga, mely szerint, saját kép­viselője által vett részt az ország közügyeibe, és a képviselő válasz­tásban minden lakos mint nemes és igy azelőtt is szabad polgár be­folyt, megérősitést nyert, azon megjegyzéssel, hogy valamint buccari, ugy ezen kerületre nézve is, a horvát országgyűlés ha­tározza meg mennyi esik a horvátországot illető 18 képviselőből. Úgyszintén megerősíttetett önálló közigazgtási és birás kodás i joga, mely szerint saját közgyűlése, és önmaga által választott tiszt­viselői és birái által intézkedett mind a közdolgok igazgatása, mind a lakosok mindén ügyei elitélését illetőleg; p ö r ö s ü g y e i t azelőtt Zág­rábmegye törvényszékére föllebbezte: de jelenleg mint a rendezett ta­nácsú községek, ha a jogszolgáltatásra nézve elegendő biztositékot nyújtó birósággal bir (elnök és 3 törvénytudó állandó birói tag) egye­nesen az ország főtörvényszékére (báni tábla) föllebbez. (1569: 106; 1723: 92; 1848: 5; 33. §. id. törv. szab. 41. §.) IV. Fejezet, Rendezett tanácsú községi polgárok. Rendezett tanácsú községi polgárok, az ország azon közpolgárai, kik más honpolgárokkal minden jogok, és terhek­ben egyenlően részesülnek, és a kiknek minden egyes köz­séget alkotó testülete, önálló és teljes törvényhatóságot képez. (1. sz. kir. városi testület 84. §.) Ily községek a mezővárosok, és más rendezett tanácsú községek, továbbá Bácsmegyében, a tiszai, Torontálban a kikindai kerület. 105. §. Rendezett tanácsú községek történelmi fejlődése. Kendezett tanácsú községek fejlődésében két szak különböztet- . hető meg szintúgy mint a szabad kir. városi testületeknél; u. m. 1-ör történelmi szak 1848-ig, és 2-or a fejlőd és jelen szaka 1848-tól kezdve. Ezen községek jelleme, fogalma és jogviszonyai, III. Túrmezei kerület. 103. §. Ezen kerület átalakulásai.

Next

/
Thumbnails
Contents