Irínyi József: Az 1790/1-ki 26-ik vallásügyi törvény keletkezésének történelme (1857)
Előszó
120 — fiai, kik egykor a földesuraságnak fognak hasznot hajtani, taníttatnak, önkényt adjanak a földesuraságok helyet. Megismerték ezt mind a dunai, mind a tiszai kerületek, valamint az országos vegyes bizottmány is C. D. E. alatt, ugy hogy e részben is ellenvetést tenni arra mutat, hogy mindent felakarnak forgatni, még azokat is, mikben a felek egyértelmüleg megegyeztek. De ez, a felek ezen köbsönös egyessége, miután az evangélikusok az 1647 óta elfoglalt templomok visszakövetelésétői, a közbéke kedvéért, önkényt, csakhogy jogaiknak más kellő biztosítását megnyerhessék, lemondanak, az 1647-ki 10-ik egyezményi t. czikkben s magában a dolog természetében gyökerezik. A másodikat a mi illeti, mindenki tudja, hogy semmi törvény sem szól a magán és nyilvános vallás-gyakorlat közötti különbségről, sőt a bevett vallás eszméjével nem is állhat az meg , hanem először is azért lőn kigondolva, hogy eltilthassák a vallásukbeli földesurak kápolnáitól a jobbágyokat, s azután Il-ik József császár és király által az irigység mérséklése végett tartatott meg, melyet az evangélikusok az ő kegyes pártfogása alatt ismét fölvett vallás-gyakorlata akkor kelthetett. Az idézett 1647-ki 9-ik. t. czikkben semmi magán vallás-gyakorlatról sincs emlités, sőt hogy ezen korban másképen gondolkodtak r. katholikus polgártársaink, az akkor országlott felségnek benyújtott, „Vástam quaerelarum sylvam" kezdetű nyilatkozatukból bőven kitetszik; ez van ugyan is ebben mondva: „Ámbár a vallásgyakorlat csupán házban vagy más magán helyen történik, hogy az így is szabad és pedig nyilvános vallás-gyakorlat, tagadni nem lehet.'* A harmadikat a mi illeti, a kegyelmes válasz e pontban megszünteti az egyenetlenségek és felesleges költségek okait, melyek az ily vizsgálatok alkalmával a földművelő népre hárultak, egyúttal azonban az újonnan behozandó vallás-gyakorlat eseteire elegendőleg gondoskodik a nép kimerítésének megakadályozásáról. Valóban valamint, a mindennapi tapasztalás bizonyítása szerint, a nyomás a nép buzgóságát emeli, ugy a szabadság természetes határai közé helyezi azt; s ezen szabadság a törvények és kötések által megállapított szabad vallás-gyakorlat mellett, a templom-javítók tehetsége arányának meghaladására soha sem fog vezetni. Mi ped ig nem csodálkozhatunk eléggé, hogy a papság egyszerre oly nagy aggodalmat érez az adózók fentartása iránt, holott eddig kétszeres papbérrel (stóla) és más tartozásokkal terhelni a népet nem tartotta hivatalával össze nem férőnek.
