Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 3. kötet (1871)

Kilenczedik könyv: A harcz a szövetséges osztrák-orosz hadak ellen Görgey elvonultáig Komáromból

218 Kilenczedik könyv. A harci július közepéig. 1849. jun. legbiztosabb helyen; s ott időzve fogja csak bebizonyítani, hogy mindenre kész a nemzet megmentéséért. A kormány, látván, hogy az osztrák fősereg a Feldunánál, a muszka derékhad a Feltiszánál, mint két óriási hullám hömpölyög a főváros felé, s ha egyesülésök előtt valamelyik meg nem töretik s vissza nem nyomatik, múlhatatlanul elborítják a nemzetet, — mint már régóta, úgy most is csak a seregek öszpontositását sürgeté, történjék az bármely oldalon. Ha Görgey katonai szempontból is hasznosabbnak látja, a minthogy politikai szempontból csakugyan kivánatosb, hogy az öszpontosítás Komáromnál történjék: nincs semmi ellenvetése, csak hogy valóban megtörténjék, s ne szórassanak szét a hadtestek, mint a lefolyt szerencsétlen vági ütközeteknél. E tekintetben tehát nemcsak megegyezett vele, de úgy a kormányzó, mint a miniszterek sürgették is őt az öszpontosított erővel való működésre, minek elmulasztása okozta ama baleseményeket. Helyesnek látszék az is, hogy a nemzet egész nyíltsággal tudósíttassék a veszély nagyságáról. S ennek következtében tétetett közzé mindjárt a következő napon a fentebb említett szózat a nemzethez s Európa népeihez. Görgey harmadik indítványát azonban, hogy a kormány Komáromba tegye át székhelyét s osztozzék sorsban a fősereggel, lehetetlen volt Kossuthnak s a minisztereknek komoly szó gyanánt fogadniok. A kormánynak Komáromba zárkóznia, annyi volt volna, mint egyszerre megakasztania a további hadi készületeket, a most épen erélylyel intézett seregszaporítást, lőszerek stb. készíttetését; mint felhagyni a papirpénzjegyek készitésének folytatásával, vagy, ha ezeket Komáromban is lehetett volna készíteni, a teljes elzáratás esetében megfosztani minden többi hadainkat Erdélyben, a bánságban s Bácskában a szükséges költségtől; annyi, mint különben is lehangolni, szétoszlatni a többi, mintegy százezernyi hadainkat, — szóval, feladni a nemzet ügyét, azon egy dicsőségért hogy, legjobb esetben, másodszor is megvertük az osztrák hadsereget, a nélkül azon-