Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Hatodik könyv: A márcziusi alkotmányirat s a nemzet válasza

Ötödik fejezet. Kiílviszonyok. Buda megvétele. 573 némi reményekre ébreszthető tudósításokat is intézhettek kor- 1849. Máj. mányunkhoz. A tényleges pártolásnak még ugyan az angol kormány részéről is útját állá azon elfogult, fonák politika, mely nem egy könnyen tudott megválni azon hagyományos tantól, mely az 1815-ben felállított európai státusrendszert illethetetlennek, Ausztriát pedig, régi szövetséges társát, e rendszerben az európai súlyegyen fenntartására nélkülözhetetlen elemnek tekinté; mindazáltal Palmerston külügyminiszter politikájában is oly fordulat kezd vala már mutatkozni, mely a közel jövőben remélnünk engedé az angol kormány erkölcsi támogatását. Uj kormányunk, e nagy hatalmakon kivűl, megkísérté Egyéb dipioaz érintkezést némely kisebbekkel is, melyek, ha bár csak ^54^. közvetve, hasznára lehettek ügyeinknek. Ilyen volt az Ausztriával ismét harczra kelt Piemont s a császári kormány ellen függetlenségi háborút kezdett Velencze. Kételkedni sem lehetett, hogy a szövetséget velünk, mind Károly Albert piemonti király, mind Manin, a magát történelmi jogánál fogva köztársasággá kikiáltott Velencze kormányának elnöke, saját érdekeiknél fogva örömest megkötendik a közös ellenség ellen. Egyenes segélyt mi e kormányok egyikétől sem várhatánk ugyan, sőt ellenkezőleg, ők óhajtának azt tőlünk; de mindemellett is hasznos szolgálatot tehetének ügyünknek az által, ha az Olaszországban lévő magyar katonaságnak alkalmilag segédkezet nyújtanának a hazájokba visszatérhetésre. Piemont, miként fentebb láttuk, ezt a maga párizsi követe által már az elmúlt télen a legnagyobb készséggel megígérte az e végett nála lépéseket tett Teleki Lászlónak, ki aztán, mint már tudjuk, nem is késett ezen ügy előmozdítása végett báró Splényi Lajost Turinba küldeni. A jó akaratnak azonban akkor kevéssé felelt meg az eredmény, a császári hadikormány ébersége következtében katonáink közöl nagyon kevesen mehetvén át Piemontba. Most tehát Kossuth, mindjárt új méltóságába léptekor, egyenesen is megkísérté az érintkezést mind Turinnal, mind