Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Hatodik könyv: A márcziusi alkotmányirat s a nemzet válasza

534 Hatodik könyv. A márcziusi alkotmányirat s a nemzet válasza. „Es kiszemelte a pártütés kezdetéül Horvátországot és Szlavóniát azért, mert az eró'oszlatás szándokából ott a magyar nemzet elleni gyűlölséget embertelen politikája már évek óta bujtogatá s azt, a nemzetiségi szenvedelmek fölizgatásával s gyalázatos eszközökkeli ápolásával egy pártnál a dühösségig ingerelnie sikerűit, mindamellett, hogy a magyar nemzet a horvát és sziavon nemzetiséget nemcsak elnyomni soha sem akarta, sőt annak belkormányzatukban is szabad fejlődést engedett, polgári jogokban pedig horvát és sziavon testvéreivel nemcsak testvériesen megosztozott, hanem nekik, még saját jogainak megcsonkításával, különös kiváltságokat és szabadalmakat engedett. „A bán tehát a császár nevében pártot ütött s nyilt lázadást kezdett a magyar király ellen, ki ama császárral azon egy személy vala; s a lázadást annyira vitte, hogy Horvátországnak és Szlavóniának nyolcz százados kapocs után Magyarországtól elszakasztását s az osztrák birodalomhoz csatolását decretáltatná. „Nemcsak a közvélemény, hanem kétségtelen adatok e pártütés megindításáról a király nagybátyját Lajos főherczeget, Ferencz-Károly főherczeget a király öcscsét s különösen nejét Zsófia herczegnőt vádolák; s mert a bán, pártütésében egyenesen a császár iránti hűség leplét használta: a magyar minisztérium megkérte az uralkodót, hogy nevének ezen szentségtelenítését s a családjára vetett homályt egy ünnepélyes nyilatkozattal hárítsa el. „Akkor még az uralkodó ház ügyei Olaszhonban roszúl állottak s azért az álarczot nyíltan levetni nem merte. Annál fogva a báni és párthiveit pártütőknek, felségsértőknek és lázadóknak nyilvánította az 1848-ki június 10-kei rendeletében. De míg ezt nyíltan kijelentette, a pártütőt és czinkostársait császári udvaránál kegyelmekkel halmozá, s pénzzel, ágyukkal, fegyverrel, lőszerekkel segítette. „A magyar nemzet, bízván a királyi nyilatkozatban, nem sietett a pártütőt saját fészkében megtámadni; hanem a pol-