Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Hatodik könyv: A márcziusi alkotmányirat s a nemzet válasza

Harmadik fejezet. A függetlenségi nyilatkozat. 535 gárvérontást, hacsak lehet, elmellőzendő, a pártütés tovább 1849. Aprii. terjedésének gátlására szorítkozott. „Csakhamar, hasonló módon felizgatva, Magyarország délkeleti részein a szerbajkú lakosok lázadtak fel. „A király ezt is lázadásnak nyilatkoztatá; de szintúgy mint amazokat, pénzzel, fegyverrel, ágyúval, ló'szerrel segítette. Saját császári tisztjei s tisztviselői gyűjtöttek be a szomszéd Szerbiából rablócsoportokat a rácz pártütők segítségére, és a békés magyar és német lakosok legyilkolására vezérletr ték. Es az egész combinált horvát-rácz lázadás intézése a pártütő horvát vezér kezeibe tétetett. „Következnek a rácz lázadásban elkövetett iszonyatosságok, melyeknek hallattára is elborzad az emberi szív. A békés lakosok legyilkoltattak a kínzásoknak legirtózatosabb nemeivel; egész virágzó városok s falvak elpusztíttattak, a gyilkosoktól menekült magyar saját hazájában földönfutó koldus lőn, s az országnak legvirágzóbb vidéke siralom völgyévé tétetett. „A magyar nemzet védelmezni vala kénytelen magát; de nemzeti seregeink nagy részét az osztrák kabinet már elébb Olaszhonba küldé a lombard-velenczeiek legyőzésére; s bár saját hazánk ezernyi sebektől vérzett, annak oltalmára haza nem eresztette. „A többi magyar seregek legnagyobb része az osztrák tartományokban volt a törvény ellenére elhelyezve; nálunk pedig az országban, többnyire osztrák seregek tanyáztak, melyeknek legnagyobb része inkább a pártütésnek támasza, mint a törvény s belbéke oltalmazója vala. „Sürgettük ezen idegen katonaságnak az örökös tartományokban tanyázó magyar ezredekkel felcserélését. Részint megtagadtatott, részint minden úton késleltetett. S ha vitézeink a haza veszélyének hírére, életveszélylyel csapatonként haza indúltak, üldözőbe vétettek; s ha itt-ott a túlnyomó erőnek engedni valának kénytelenek, nemcsak lefegyvereztettek,