Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Hatodik könyv: A márcziusi alkotmányirat s a nemzet válasza

522 Hatodik könyv. A márcziusi alkotmányirat s a nemzet válasza. 1849. Aprii. Az érvek tehát, melyekkel Kossuth indítványát nyilvá­nosan indokolá, mint látjuk, ha elegendők is arra, hogy meg­mutassa a nemzeti gyűlés teljes jogosultságát ilyféle határozat hozatalára; de korántsem elégségesek arra, hogy e határoza­tot már most, mindjárt első szerencsésebb fegyvertényeink után, melyek azonban a véggyőzedelmet még egyátalában nem biztosították, meg kelljen alkotni, figyelembe sem véve azt, hogy e lépés oly súlyos belviszályokat idézhet fel, melyek magok elégségesek lehetnek a végsiker megbuktatására. Fel lehet tehát tenni, hogy Kossuthnak más indokai is voltak, me­lyeket nyilván el nem mondott. Voltak kétségkívül s pedig merőben személyesek, melyeket azért el sem mondhatott a többiek sorában. Az emberi természetnek felette gyarló ismeretét árulná el, ki azt hinné, hogy Kossuthra s az ő cselekvéseire a nyilvá­nos pályán, minden polgári erényei, minden hazaszeretete mellett is, nem volt volna nagy hatása azon múlt évi királyi manifestumoknak, melyekben ő, a nyilvános kárhoztatás tár­gyául kitűzetve, az udvar által lázadónak, felségsértőnek bélye­geztetett. Nincs szándékunk kárhoztatni a méltó indignatiot, mely ilyetén megbélyegeztetés következtében, oly férfiú keb­lében támadhat, akinek öntudata azt bizonyítja, hogy hazáját forrón szereti; hogy ennek jólléte, szabadsága, dicsősége só­várgásainak, törekvéseinek legfőbb czélja; kinek még emberi gyarlóságai, hiúsága, népszerűségszeretete is nem kevésbbé a haza, mint saját maga boldogítására, dicsőítésére irányoznak. Csak azt akarjuk mondani, miképen emberileg lehetetlen, hogy olyatén megbélyegzés, ily egyéniségek cselekvéseire ne lenne nagy befolyással. S hogy Kossuthnál valóban ez volt az eset, bizonyítá önmaga is, midőn az april 14-kei beszédében a sértett kebel kitörő indulatával felkiálta: hogy „bocsáthat reá isten vérpadot, bürökpoharat, száműzetést; de egyet nem bo­csáthat, azt, hogy az ausztriai dynasztiának valaha még alatt­valója legyen."

Next

/
Thumbnails
Contents