Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Hatodik könyv: A márcziusi alkotmányirat s a nemzet válasza

Harmadik fejezet. A függetlenségi nyilatkozat. 505 rűltnek, s a magyar nemzetet a nemzetek sorából kitörűltnek 1849. Aprii. nyilatkoztatta ki márczius 6-kai manifestumában. „De mielőtt ezt tette volna, egy oly bűnt is követett el, mennél nagyobbat sehol a népek nem ismernek, azt t. i. hogy saját ügye mellett, saját alattvalói ellen, egy idegen hatalom­nak, az orosznak, fegyveres segítségét használta fel a nép legyilkolására. S midőn a magyar nemzetnek státuséletét eltörűltnek mondotta ki, egyszersmind hazánk területi épsé­gét is eldarabolta. Erdélyt, mely tőlünk sokáig elszakadva volt, de végre, istennek hála, a két nemzet közös egyetérté­sével s a királynak hozzájárulásával visszacsatoltatott, a ma­gyarnak keblétől elszakította; sőt Erdélyben is a szász földet közvetlen az ausztriai birodalomnak kiegészítő részévé nyilat­koztatta. A magyar koronától Horvátországot és Szlavóniát el­szakította; s Magyarországban rácz vajdaságát alakítván, Ma­gyarországtól külön testté változtatta. „Ezek szárazon a tények s merényletek, melyek ellenünk elkövettettek. „Már most kérdem én : lehető-e az, hogy valaha még pie­tással viseltessék a nép egy oly uralkodó ház iránt, mely a multaknak sok bűnei után legközelébb ellenünk mind ezeket követte el? ... „Es kérdem én: ha oly méltányosak és mérsékeltek va­lánk, hogy nem léptünk ki a forradalmi térre; hanem védel­meztük magunkat az igazságtalan megtámadás ellen; s védel­münknél közbe jön minden, a mi egy nemzet ellen bűn lehet, magának a nemzetnek az élők sorából kitörlési merénylete is; — kérdem én: ha ezek után a nép erejének érzetére fölébredt, nem tartozunk-e mi a magyar szabadságharczban elhunyt testvéreink szent emléke iránt azon kötelességgel, hogy a miért ők elvérzettek, annak jutalmát vegyük el a nemzet számára? Kérdem én : nem tartozunk-e mi, nemzeti képvise­lők, a nép iránt azon kötelességgel, hogy a nép mely, a kor­mány s az országgyűlés parancsára, nem csak örömest adja fiait a szabadságharczban elvérzeni, nemcsak örömest viseli

Next

/
Thumbnails
Contents