Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Hatodik könyv: A márcziusi alkotmányirat s a nemzet válasza

506 Hatodik könyv. A márcziusi alkotmányirat s a nemzet válasza. 1849. Aprii. a hadjárat minden terheit, hanem egyszersmind készséggel s örömmel teszi ezt; — nem kötelességünk-e nekünk megtenni azon lépéseket, melyek magokban foglalják a biztosítást, hogy valamint az érettünk vérző vitéz hadsereg, úgy az any­nyi áldozatokat hozott nép el fogja venni méltó gyümölcsét áldozatainak, s hogy a harcznak vége nem alku leszen egyesek javának vagy dicsvágyának számára, hanem győzedelem, a szabadság győzedelme a nép és nemzet számára? „Uraim! a magyar nemzetet a mérsékelt és óvatos nem­zetek sorába fogja igtatni e napokra nézve a história; mert mi mind ekkorig nem mondottuk ki a szót, mely szónak ki­mondásával más nemzetek szabadságharczaikat kezdették, s akaratjukat nyilvánították, hogy többé rabszolgák lenni nem akarnak. „De én azt gondolom, hogy ennek ideje már elkövetke­zett. A nép határozottsága, seregeink diadalmas előhaladása, és a hazafiúi s becsületbeli kötelesség érzete azt sugaltatja ve­lem, hogy itt van az idő, midőn ki kell mondanunk: hogy az ausztriai ház által a köztünk és közte fennállott kapocsnak el­szakitását a nemzet a maga népfelsége akaratával szentesíti; s hogy a magyar nemzet fellép az európai státuscsalád sorába, mint önálló, független hatalom, mely készületlenül találtatván a mult hónapok harczaiban, ellenében azon hatalomnak, melyet Európa legnagyobb hatalmasságai közé számítottak, ennyi időn keresztül nem csak meg tudta magát tartani a leg­nagyobb vészek között, hanem elég erőt tudott kifejteni, hogy előtte fussanak az annyira elhíresztelt császári seregek; meg­mutatta, hogy a szabadságra méltó, hogy a szabadságra elég erős. Most Magyarországnak ki kell mondani, hogy akarata is van ezen erejét utolsó csepp vérig a szabadságra, melyre méltó, felhasználni! „Egyszersmind, uraim, ki kell ezt mondanunk azért is, hogy az európai státuscsalád, melytől magunkat elszakítottak ­nak semmi esetben sem tekinthetjük, tudja meg hogyan érez, mikép gondolkodik s mit akar a magyar? Azért is ki

Next

/
Thumbnails
Contents