Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)
Hatodik könyv: A márcziusi alkotmányirat s a nemzet válasza
496 Hatodik könyv. A márcziusi alkotmányirat s a nemzet válasza. 1849. Aprii. ostromolva. Mondák, miképen a nemzet ügye még koránt sem áll oly biztos alapokon, hogy tanácsos volna minden hidat, mely szükség esetében a dynasztiával még, habár kénytelenségből is, kibékülésre vezethetne, magunk mögött lerontani. A fontos határozatot ez okból későbbre, legalább is akkorra, midőn a főváros kezünkre visszakerülvén, az országgyűlés oda tétetik át, kívánták elhalasztani 5 ott — úgy mondának — nagyobb méltósággal s Európára is nyomatékosabb hatással lehet majd kimondani a függetlenség nagy szavát. Szólott újra Kossuth is, czáfolva a határozat kimondását bármi okból későbbre halasztani kivánók indokait. Előadá egyebek közt, hogy épen most látja e fontos lépésre legalkalkalmasbnak az időt, midőn a határozat egyedül a nemzet akaratától függ; jöhet idő, midőn majd az uralkodók vagy a népek, Európa státusainak sorsa felett határozni összeülvén, hazánkról, ha azt még nem találják független állapotban, nem a mi érdekeink s óhajtásunk szerint határozhatnak: holott a függetlenség kimondatván, és isten segedelmével ki is vívatván, azt a diplomatia, mely minden „fait accompli", minden befejezett tény iránt tartózkodással szokott lenni, másíthatlan ténynek fogja tekinteni. Mint független nemzet Angol- és Francziaország rokonszenvére is inkább fogunk számolhatni; mert hogy azok irányunkban eddig is oly közönyösen nyilatkoztak, főoka abban rejlik, mivel bennünket mind eddig csak osztrák alattvalóknak tekinthettek stb. stb. Az indítvány lényege ellen egy szó sem nyilatkozván, az időszerűség feletti hosszabb vitatkozás után végre határozattá lőn, hogy a függetlenség a következő napon tartandó nyilvános ülésben egyhangúlag kijelentessék. Még csak aziránt tett kérdést egynémely képviselő, vájjon a kormánynak adandó hatalomban bennfoglaltassék-e az országgyűlés eloszlatásának joga? De miután ezt többen akként fejtegették, hogy míg az ország kormányrendszere elhatározólag meg nem állapíttatik, a legfőbb hatalom mindaddig a népfelséget képviselő országgyűlés birtokában marad, mely