Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Hatodik könyv: A márcziusi alkotmányirat s a nemzet válasza

Első fejezet. A tavaszi hadjárat Komárom felmentéséig'. 445 r Es, mondjuk meg mindjárt itt, hogy miután az ellenség he- i849. Aprii. tekén keresztül nem annyira fegyvereró'vel, mint ármánynyal s csábitásokal ügyekezett a várat hatalmába ejteni: e mond­hatatlanul fontos erősség megtartását, főleg az ő gondos fel­ügyeletének s erélyének köszönhette a haza. Puky január vég napjaiban vévén kineveztetését, febr. 4-kén a Vágvonalon minden nehézség nélkül bejutott a várba, mely, mint mondók, csak február 7-kén, vétetett szorosabban körül. A kormánybiztos magával vitte Török ezredes főpa­rancsnokká kineveztetését isMajthényi helyett. De alighogy a várszemélyzet belső viszonyaival megismerkedett, azonnalmeg­győződött, hogy ott teljes hatalom nélkül, mely a parancsno­kokra is kivétel nélkül kiterjedne, nem felelhet meg kellőleg hivatásának; mert épen a parancsnokok egynémelyikében gyanítá rejleni az okot, mely a várat veszélylyel fenyegeté. Egy futárt indított tehát Kossuthhoz, ki nem is késett őt oly hatalommal felruházni, mely szerint, ha szükségét látja, magát a parancsnokot is elfogathatja. A következés bizonyítá, hogy e széles hatalom a kormánybiztos kezében egyátaljában nem volt fölösleges. Mi alatt a császáriak ütegeiket elhelyezék, az őrség né­hány ízben intézett kitörést az ostromhadakra. Meglepetve tapasztalák azonban, hogy bár a kitörés mindig csak az azt megelőző estve, a legfőbb tisztekből képezett haditanácsban határoztatott el, kitörő csapatainkat mégis oly teljes harczrend­ben fogadja az ellenség, hogy a kitörésről minden kétség nél­kül előleges tudomásának kellett lenni. A kormánybiztos ennél fogva minden további kitörést betiltott és szorosan a véde­lemre utasítá a parancsnokságot. A titok fátyola egy kissé nem sokára föllebbent. Az utolsó kitörés alkalmával, mely az úgynevezett Nádorvonal ellenében álló hadakra intéztetett, egy közvitéz a vonaltól némi távolságban lévő téglarakás nyitásában egy levelet talált, melyben az ellenségnek részletes tudósítás adatik a várban történőkről. Ugyanazon napokban a Vágvonalra nyíló kapu kulcsára, egy régi osztrák tüzéral-

Next

/
Thumbnails
Contents