Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)
Hatodik könyv: A márcziusi alkotmányirat s a nemzet válasza
446 Hatodik könyv. A márcziusi alkotmányirat s a nemzet válasza. 1849. Aprii. tiszt, a kulcsokkal együtt eltűnt, kétségkívül az ellenséghez szökött. Ezen esemény eléggé megfejtette ugyan azt, miként jutottak a császáriak a kitöréseknek eleve tudomására; de az áruló még lappangott. A levél Írásának vonásai, mint lát szék, szándékosan elferdítvék, nem nyújthattak semmi felvilágosítást; s csak annyi Ion kétségtelenné, hogy a parancsnokok közt rejlik az áruló, mert csak ezek vettek részt a kitöréseket elhatározó haditanácsban. Feltűnt azonban a kormánybiztosnak, hogy Makk ezredes s tüzérparancsnok, ki a mult évben, Jellasics betörése idején oly dicséretes hazafiúi buzgalmat fejtett volt ki egy fiatal magyar tüzéri test kiképezésében, hogy azért tűzmesteri rangjából, melyet az osztrák sereg V-dik tüzérezredében viselt, méltónak találtatott igen gyorsan törzstisztségre emeltetni, — jelenleg oly hanyagul jár el tisztében, hogy e miatt ellene mind i'ijabb panaszt kell hallania. Értésére esett az is, hogy e változás Makkban február első napjai óta vétetik észre, mely napokban Bécsből egy több mint kétes erkölcsű nö érkezett a várba, kivel Makk azóta szorosabb viszonyban él. Puky azonban a még csak puszta gyanúból, mi éber figyelmét megkettó'zteté, nem sokára bizonyosságot szerzett magának s kisütötte az árulót. A császáriak márczius 19-kén kezdék meg a vár és a város bombázását két ütegből, melyek a Duna jobb partján állíttattak fel. Pár nap hat más üteg is elkészült, úgy hogy márczius 24-ke óta negyvenkét 18 és 24 fontos löveg szórta a várra s városra a golyók záporát. A várnak ez legkevesbet sem ártott, mert az ütegek a csillagerődön túl lévő régi sánczokban, mintegy 3000 lépésnyi távolságban valának felállítva. De annál több kárt okoztak a golyók a polgárok házaiban, kik e miatt nagy részben a Vág- és Nádorvonal közt elnyúló téren, az ágyuk hordkörén kívül kényteleníttettek tanyázni. Márczius utolsó hetében Welden táborszernagy s Bécs hadi parancsnoka, 6000 bombát s 1200 más golyót küldött le