Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Ötödik könyv: Az ország védelme Debreczenből

Negyedik fejezet. A debreczeni belviszonyok. 385 sem látván eléggé támogattatni, azon módhoz nyúlt, miszerint 1349. Márcz. az ellene intézett megtámadást úgy tűntette elő, mintha az egyenesen a kormány ellen volna irányozva. Nem lehet ugyan tagadni, hogy a békepárt Madarászban, ki magát a Kossuthpolitika eló'harczosáúl vetette fel, néha-néha csakugyan a kormányt s különösen Kossuthot akarta sújtani; de legtöbb esetben mégis csak Madarász személyét illette a megtámadás. De ezen fogás által korántsem eró'sbítette állását Madarász, sőt még a kormány s Kossuth őszinte barátjai közöl is többen elidegenedtek tőle, látván, hogy ő a személyes ügyet is kormány-ügynek tekinti, a személye ellen intézett megtámadásnál is Kossuth nevének s tekintélyének palástja alá igyekezik bújni. A kikelések végre oly gyakoriakká, szenvedélyesekké lőnek ellene, hogy többen már attól kezdének tartani, hogy e vitáknak végre is az országgyűlés és a kormány közti megszakadás leend eredménye; s nem is hiányzottak, kik egy részről Madarászt arra bírni igyekeztek, hogy kilépése által a honvédelmi bizottmányból e meghasonlás veszélyének elejét vegye; más részről Kossuthnál is működtek, hogy Madarászt a kormánytól valamikép távolítsa el. De Madarászban sokkal nagyobb volt a hiúság s a hatalom birtokának szeretete, mintsem hogy képes volt volna ily áldozatot hozni a közbékének. Kossuth pedig, ki felhalmozott dolgai miatt a gyűléseken ritkán jelenvén meg, leginkább Madarász tudósításai által értesült az ingerűit vitákról, könnyen elhitte ennek, hogy mind e megtámadások csakugyan a kormány, s így, habár közvetve is, az ő, Kossuth, személye ellen vannak intézve. 0 az oly különböző elemekből álló, esetlegesen s eredetileg nem is kormányzati czélra szerkesztett honvédelmi bizottmányban épen Madarászt tapasztalta a maga politikája legszilárdabb pártolójának, sőt az igazgatásban is vele legjobban egybehangzó, legtevékenyebb segédének: ügyét tehát a magáévá tette; és minthogy erkölcsi jellemében olynemű foltot nem látott, mely általa az egész kormányra árnyékot vethetne, a békepárt ellenszenvének őt egyátalában nem akarta feláldozni. Horváth M. A függetlenségi harcz tört. II. 25