Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Ötödik könyv: Az ország védelme Debreczenből

Első fejezet. A ltöziigyek Wirjdischgiátz Tjevonúltalcor Budapestre. hadsereg megeskettetett, másrészről a hadtest becsületét is biztosítja. „Kelt Váczon, január 5-én 1849-ben. Grörgey Artlmrmk." E nyilatkozatnál semmi, egy elvesztett nagy ütközet sem lehetett volna leverőbb Kossuthra s azokra nézve, kik annak tudomására jutottak; mert nem kevesebb volt ez, mint katonai pártütés az ország kormánya s képviselete ellen. Fék­telen elbizakodottságában, gyűlöletében és lenézésében min­den polgári hatalom iránt, nemcsak nyíltan megtagadja az engedelmességet a honvédelmi bizottmány iránt; hanem ma­gán, a nemzet képviseletén is felülemeli magát és hadtestét, midőn kijelenti, hogy ő az ellenséggel kezdett bármi egyezke­dést csak úgy ismeri és fogadja el, ha az 1848-ki alkotmányt s hadteste becsületét biztosítja. Midőn a súlyos csapások által különben is levert nemzetnek egyetértésre volt legnagyobb szüksége : a meghasonlást, viszályt szítogatja azon alaptalan, semmivel sem indokolható vád által, mintha volna párt, mely éretlen respublikái kísérletek által, az országban az alkotmá­nyos királyságot megdönteni igyekeznék; s teszi ezt csak azért, hogy lázadással határos engedetlenségét némileg indo­kolhassa. Egyébiránt mellőzve azon első tekintetre is feltűnő kép­telenségeket s ellenmondásokat, melyeket ez irat magában foglal; — minők például, hegy ő e válságos perczekben V. Ferdinánd alkotmányos király seregének adja ki hadtestét: holott a király maga forgatta fel az alkotmányt, midőn Jella­sicsot, Windischgratzet az országba küldé; hogy csak a ki­rályi hadügyminiszternek, Mészárosnak fogad engedelmessé­get : holott a minisztérium már hónapok óta nem létezett, s ő maga is ugyanazon ideiglenes kormány által nevezte­tett ki hadvezérré, melynek most az engedelmességet fel­mondja : — csak azon tényleges ártalmat emeljük ki, mely ezen iratokból eredt. Itt vette kezdetét ama, később annyi bajt okozott veszedelmes irány, mely szerint a hadseregben azon hiedelem Horváth M. A függetlenségi hiircz tört. II. 16

Next

/
Thumbnails
Contents