Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Negyedik könyv: A dynasztia nyilt háborúja az ország ellen s ennek önvédelme Budapest megszállásáig

160 Negyedik kőuyv. A háború kezdete Budapest megszálltáig. 1848. Decz. na]^ erkölcsi s anyagi javának előmozdítására, terhei enyhítésére, a jog és törvénytisztelet terjesztésére, a polgári szerkezetek kijavítására és közhasznú józan kifejlesztésére volt minden koron és egyedül irányozva. Nem vonta meg tőlünk a mindenség ura áldásának kegyelmét, mert meg volt engedve, ernyedetlen törekvéseinknek azon örvendetes eredményeit, melyek birodalmaink és népeink öregbedett és vidor jóllétének haladásában nyilatkoztak, szemeinkkel látnunk; — részesültünk hív alattvalóink hálás elismerésében, és ezek felett azon jutalmazó biztos remény táplálja szivünket, miképen uralkodói fáradozásaink üdvös sükerei, híven megőrizve és gondosan ápolva, a jövendő ivadékokra is átszállandanak, a késő maradéknak is gyümölcsözendenek és az utókor ítélőszéke előtt tiszta szándékaink felől teendenek maradandó tanúságot. „így lévén lelkesítve, mély ás sajgó volt azon fájdalom, mely keblünket betöltötte, midőn birodalmaink némely részeiben, és jelesen Magyarországban is, a törvények uralmát s a köz rendet vakmerő lázítók által veszélyeztetve, ezeknek következéséül a birodalmi belbékét, a közbátorságot, a népeink közötti jó egyetértést megzavarva, magunkat pedig királyi törvényes és alkotmányos jogainkban megtámadva látni kényszeríttettünk. „Mily intézkedésekhez láttuk magunkat, királyi tisztünk és jogaink érzetében, koronánk hatalmának és biztosságának épségben tartására és a felébb említett veszélyes állapotok megelőzésére és orvoslására nyúlni köteleztetve, az f. é. szeptember hó 22-kén és 25-kén, október hó 3-kán és 20-kán, november hó 6-kán és 7-kén kelt kir. leirataink és nyilatkozványaink által magyar alattvalóinknak már köztudomására adatott. Azon tiszta öntudat, hogy ezen intézkedéseinknek alkalmával is egyedül népeink valódi és állandó jóvolta lebegett szemeink előtt és vezérletté szándékunkat, enyhíté ugyan a helyt foglalt sajnos eseményekből származott megilletődésünket; azonban legőszintébb szándékaink ilyen meghiúsultából merített szomorú tapasztalásaink egyszersmind azon