Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 1. kötet (1868)

Első könyv: Bevezetés. Az 1825-ki országgyülés előtti viszonyok

44 Első könyv. Bevezetés. Voltak mindazáltal többen, kik élénkebb nemzeti érzettől áthatva, forróbb hazaszeretettől lelkesítve, nemzetöket, hazájokat, s a múlt kor szenvedéseinek emlékei miatt még inkább, függetlennek, szabadnak, a míveltség és jóllét pályáján előhaladottnak, virágzónak óhajták vala látni; s kik most a nemzeti élet minden ágazatában elterjedt pangást, sülyedést szemlélve, melyből a szabadulásra ösvényt sehol sem látának, már nemzetök vég elsorvadását, fajuk dicstelen elenyésztét siratták. Bár szép, de hiú álom gyanánt tűnt fel előttök, egy jobb politikai jövő reménye. Még a bátrabb, tevékenyebb szelleműek is meggyőzhetleneknek tárták már az akadályokat, melyeken keresztül kellett volna törniök, hogy szebb jövőre vergődhessenek. Sehol sem mutatkozott oly egyéniség, ki nagy eszméket, nagy szenvedélyeket, nagy bátorságot képviselt volna; minden a legszomorúbb állapotban pangott. A szenvtelenek csak kiváltságaik megőrzéséig terjesztek gondjaikat; a jobbak kétségbeestek. A több s súlyosabb küzdelmeket kiállott vénebbek sorában, kik szemtanúi valának az 1790-ben oly nagy reményekre jogosított nemzeti ébredésnek; szemtanúi azon szomorú változásnak is, mely szerint a nemes tűz, mely akkoron fellobogott, a kormány által részint erőszakkal, részint egyéb kormányeszközeinek lassú hatása alatt mindinkább elenyészett, s minden ismét az 1780-ki év előtti tespedésnek kidűlt, — e vénebbek sorában nem vala ritkaság, találni oly nemesebb kedélyeket, kik mély gyászba merülve, vigasztalhatlanúl epednek vala nemzetök lassú enyészete miatt. így mutatja fel, egyebek közt, összes történelmünk legkitűnőbb hőseinek egyike, új korunk Mózese, gróf Széchenyi István, a maga atyját Ferenczet, a nemzeti múzeum hazafias lelkű alapítóját, ki, miután magas hivatalaiból elébb az udvarnak a titkos vádaskodások által felszított gyanúja miatt, utóbb kedvetlenségből kétszer is kilépett, élete végső éveit nemzetének sülyedése s reménytelen jövője miatt siránkozva tölti vala visszavonúltságában. „Oh mily sokszor látám, —