Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 1. kötet (1868)
Első könyv: Bevezetés. Az 1825-ki országgyülés előtti viszonyok
14 Első könyv. Bevezetés. rendkívüli események alatt, hogy úgy mondjam, egy új tényezője támadt: a nemzetiség. A franczia forradalom óta a nemzetiségek megifjodtak s kifejlődtek. Az államokat Napóleon zsarnoki hatalma ellen egyedül a felébredt nemzetiségek mentették meg; s ezek erkölcsi erejének nagy jelentékenységét a státus-életben már lehetetlen volt a kormányoknak nem látniok, s meg nem győződniük, hogy valamint ezek fellelkesűlése nélkül megmenteni nem lehetett volna az államokat, úgy ezek a jövőben sem tarthatnak számot szilárd állandóságra, ha az általánosan mindenütt szükségessé lett újjászervezkedésben a nemzetiségeket számításba nem veszik; mert ezek már teljes öntudattal tényezőivé lettek az államnak, s követelték is abban a magok jogainak érvényességét. A Habsburgház fejedelmei elébb, mint egyszersmind német birodalmi császárok, monarchiájokban is csak a német nemzetiséget emelték érvényre, mit sem gondolván avval, hogy e nemzetiség kisebbségben létezik a monarchiában; sőt, mint II. József, kényszerítvén is a németség alá hajolni a többi nemzetiségeket. De a hajdani viszonyokat már lehetetlen lévén visszavarázsolni, a régi állampolitikát sem lehetett többé büntetlenül érvényben tartani. Ferencz, midőn kabinetje, a bécsi congressus előtt, az elutasíthatlanná vált újjászervezés felett tanácskozni kezd vala, leginkább óhajtotta volna ugyan a Németbirodalomnak oly módon helyreállítását, hogy a császárság ismét a maga házának jusson osztályrészül. De ilyesmit a létező viszonyok, midőn Poroszország az utolsó háborúk alatt kivívott nagy hatalmi súlyát oly erélyesen érvényesítette, midőn a németek közt a nemzetiségi elv s ama vágy, melynél fogva nemcsak alkotmányt kívántak, hanem nemzetiségüknek is teljes függetlenséget s oly politikai súlyt igényelnek vala, mely számokkal, míveltségökkel arányban legyen, — mind ezen s többféle más viszonyok, melyeknek fejtegetése nem tartozik ide, a Németbirodalomnak régi alakjában való helyreállítását egyátaljában lehetetlenné tették.