Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 1. kötet (1868)

Előszó a második kiadáshoz

ELŐSZÓ A MÁSODIK KIADÁSHOZ. l^ontempórain történelmet, kivált ha az mélyeb­ben behat a nemzeti köz- és társadalmi élet részleteibe, alig lehet megírni egyes hiányok, hézagok, tévedések nélkül. Egyes ember tapasztalatai s értesülései sem oly terjedelmesek, sem oly kimerítők nem lehetnek, hogy az állam és társadalom ezerfelé ágazó ereiben pezsgő élet minden nyilvánulásai híven és teljesen jussanak tudomására, kivált ha még el is van zárva olyatén kor­társaktól, kiknek közlései ismereteinek hiányát, héza­gosságát pótolhatnák. Ez okból félve bocsátottam e könyvet négy év előtt sajtó alá. De tettem azt mégis, bátorítva azon tu­dalomtól, hogy a mit írtam, elfogultságtól, előitélettől menten, legjobb tudomásom s őszinte meggyőződésem szerint írtam; s ösztönöztetve azon indokoktól, melye­ket az első kiadás előszavában kifejtettem. Azt eleve is tudtam, hogy könyvem nem fog része­sülni minden osztálynak, pártnak, felekezetnek s még kevésbbé minden egyesnek tetszésében s helyeslésében. A pártok, felekezetek számosak; az igazság csak egy lehet. Minden párt s felekezet pedig azt hiszi s vallja magáról, hogy az igazságnak kizárólagos birtokosa s

Next

/
Thumbnails
Contents