Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 1. kötet (1868)

Előszó a második kiadáshoz

X Előszó a második kiadáshoz. elitéi, kárhoztat minden ellenvéleményt. E sorsban könyvemnek is kellett részesülni ha több akart lenni puszta adathalmaznál; ha az eseményeket indokolni, a pártok s felekezetek harczait életvalóságuk szerint színezni akarta. Mert bár a színt mindig azon felekezettől kölcsönzém, melyet legjobb meggyőződésem szerint az igazság birtokában lenni véltem: az ellenkező vagy legalább eltérő véleményűek megrovását s kárhoztatását kikerülnöm nem lehetett. így aztán azon szerencsétlenség is ért, hogy szándékos részrehajlásról, igazságtalanságról, történetirói hűtlenségről vádoltatnám. Csak egy kérdést engedjenek tenni vádlóim: mi történik, ha indokolásaimnál a színt tőlök veszem, az ő elveik s véleményeik részére hajóivá beszélem vala el az eseményeket ? Nem ugyanazzal vádolt volna-e az ellenvéleményű felekezet, a miről általok vádoltattam? Melyik részen áll tehát a való, az igaz: az iróén-e, vagy bírálóién ? Mi élők, ugy hiszem, e kérdést el nem dönthetjük: ez az utókor feladata leend, mely a mi pártharczainkat, nézet-különbözéseinket csak maga Ítélheti meg elfogálatlanúl. A mi feladatunk az, hogy, bár szilárdúl ragaszkodva elveinkhez, meggyőződéseinkhez, türelmesek legyünk mások elvei iránt s a meggyőződést, ha annak tisztaságáról s önzetlenségéről kételkedni okunk nincs, tiszteljük mindenkiben. A csalhatatlanság igénylete a gyarló emberben a megrovásra legméltóbb bűn és hiba egyszersmind, mert szellemi korlátoltsággal gőgöt, felfuvalkodást párosít. Ohajtám,bár találkoznék valamely elfogulatlan és szakértő férfid, ki e könyvet tüzetesen megbirálva