Horn Ede: Államháztartásunk rendezéséről (1874)

17 VII. Eddigi vizsgálódásaink szerfelett nem felüdítő eredményévelszemben,— a mely szerint 140 millió forintnyi évi bevételből csak négy, legjobb esetben is csak 17.G milliómarad. a folyó kiadásokra (55.5 millió) rendelkezésünkre — alig lehet kikerülni a bámuló felkiáltást: „Mint lehetett azoknak, a kikre volt bízva a közügyek vezetése, i 1 y messzire engedni fejlődni a dolgokat, csaknem teljes politikai s pénzügyi létképtelenségeig az országnak'?" A felkiáltás igen érthető; érthető az is, ha a bámulással a megboszadásnak is egy bizonyos foka együtt jelentkezik. Oly természetű képtelenség a legsürgősebb mindennapi államszükségletek fedezésére, mint a minőt mutat költségvetésünk, legfeljebb egy megsemmisítő hadjárat vagy felforgató forradalom eredményéül megfogható ; hogy pedig egy ország tartós külső és belső béke mellett is ily állapotba sodortatott, a mely a bukással határos : arra az európai alkotmányos államok történetében Magyarország talán az első példát szolgáltatja. A szükséges belátás vagy az akarat hiányozott-e, a tényállást valóságában felfogni, és a sikamlós pályán , mielőtt ennyire jutottak volna a dolgok, megállani ? A belátást kétségbe vonni, képtelenség volna; a legelemibb számtani mivelet elegendő volt annak felismerésére, hogy állunk, és^hogy mire jutunk. Marad a másik feltevés: nem akarták tisztán látni, mindaddig, mig valahogy csak ellehetett a valóságot takarni í De m i é r t volt e makacs s oly súlyos következésü nem akarás ? . . . Ezen kérdésre a feleletet nem akarom megkísérteni sem ; szükségszerüleg oly talajra vezetne az, melyet — ezen tanulmány tárgyilagosságának megóvása szempontjából — el akarok kerülni. Minden tárgyilalagosság mellett is azonban szabad lesz egyetlen megjegyzést tennem : azon államférfiak, a kik az országot ezen szomorú helyzetbe hozták, a legsúlyosabb felelősséget vonták magokra, mi hazafit terhelhet. Az okozott baj tudatának legalább kellene annyi hatást gyakorolni reájok, hogy megszűnjenek a szegény betegre orvosi szolgá lataikat ráerőszakolni, s ez által, akár szándékosan, akár nem, annak a kegyelemdöfést megadni. . . Egyet mindeneseire a legalaposabban meg kell szüntetni, ha a változás és javításra komolyait törek'2