Hajnik Károly: Visszaemlékezések : Jelenetek és adomák a magyar életből (1856)

A felsült indítványozó

14 ván a fenséges Nádort, hogy ezen tárgy fölvételére időt tűzzön ki. E tanácskozmány után tartatott legelső főrendi ülésben a szőnyegen levő tárgyhoz legelőbb oly tag szólott, melynek beszédei rendszerint zsibajjal és sziszegéssel szoktak a hallgatóság által jutalmaztatni. Szónokunk, ki készült beszédet mondott, beszédének oly jellemző szakasza után, mely a hallgatóság phlegmája s béketűrése végképi kimerítésére volt számítva, beleszőtte a közelebbi tanácskozmányban esetlegesen elhatározott indítványt, nem kételkedve, hogy azt a hallgatóság zajos nem tetszésének nyilvánítása követendi. De tudja Isten, mi szállta meg a teremben jelen levő nagy számú hallgatóságot, — oly csendesen állottak ifjaink, mint lombos fák bekövetkező vihar előtt, és még a beszéd kihivó szakaszára sem mukkantak meg. Nagy aíFectusában a mi szónokunknak figyelmét ezen kivételes eset elkerülte; azért ő, midőn beszéde többször érintett szakaszát elmondá, a hallgatóság felé fordulva dühösen elkiáltja magát : „csendesség!" ... és ezután összekulcsolt karokkal hirtelen az elnök Nádor felé hajolva így szól felindult mérges