Hajnik Károly: Visszaemlékezések : Jelenetek és adomák a magyar életből (1856)

Majd megadom a czudaroknak

114 rencséjére még is az a kettő nem volt, kiktől legjobban tartott. De nem sokáig tartott az e fölötti öröme, mert egy pár perez múlva ismét benyit hat igen tekintélyes ellenzéki követ, és köztük — fájdalom! — a két ijesztő is. A felolvasás folytattatik, nem kis megerőltetéssel a felolvasó szerkesztő részéről, ki látva az elnöknek ennyire meggy ült baját, inkább nevetett mint olvasott volna, s ki, midőn felolvasás közben azon helyre ért, a mikor az ülés folytában a horvát követek nyilatkoztak, jelenté, hogy a határozatnál fogva ezen nyilatkozatok a naplóba általa föl nem vétettek; — mire a 9 ellenzéki követ hatalmasan helveslé a szerkesztőnek előadását. Ekkor, az elnök zsebéből kihúzza a horvát követek beszédeit, és nyájasan ezeket mondja: „természetesen helyes] én is azt mondom, hogy helyesen cselekedett a szerkesztő úr, hogy a beszédeket föl nem vette. — Magunk közt legyen mondva, ezek az emberek, — enné meg őket a f. . . — elhozták hozzám beszédeiket, s kunyoráltak, hogy azokat a naplóba fölvétessem; de magam is úgy találom, hogy a táblai határozatnak a maga épségében fen kell állania, és igy ezen k . . . isz beszédek a naplóba