Hajnik Károly: Visszaemlékezések : Jelenetek és adomák a magyar életből (1856)

A megyei követnek aggodó huszárja

91 A megyei követnek aggódó huszárja. Egy megyei huszár megszokván a durva velebánást, rendkívül hatott rá uj gazdájának — ki igen mivelt és szelid volt—-irántai nyájas viselete; és noha a hajdú oly erös volt akár egy bika és bátor, mint magyar huszárhoz illik, mégis ura irányában sok félénkségét tanúsított, így például ha öt ura hirtelen megszólitá, úgy megriadt — lehet tán ostobasága érzetében is — hogy jó formán soha se fogta fel : ura mit mondott neki; s ilyenkor kimondhatlan sokat szenvedett, soha sem mervén urától kérni a parancsszó ismétlését; — hanem átadta magát búnak — bánatnak ; a véletlenre bizván a nem értett vagy fel nem fogott parancsnak — tán amúgy magától is történendő teljesülését. Ily aggályok közt találám egyszer a követ úr előszobájában, ládáján ülve az együgyű huszárt, egy teli rakott utazótáskát tartva kezében. „Itthon van-e urad" kérdém tőle. „Egy órája, hogy Bécsbe ment" volt a felelet ; és minthogy mogorván intézem hozzá a kérdést, a legény neki bátorodott, — s így látszott, nogy ö urától csakugyan nyájassága miatt félt.