Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)

— 75 — séről Porcia ővele értekezni kíván, így néhányad magával dél­utáni órákban jelenjék meg a ministernél. Szuhay ennek folytán Draskóczy György-, Görgey Ezékiel-, Székely András-, Gedey András-, Kazinczy Péter-, Kácser János-, Sárosy Sebestyén- és Dobay Gáborral megjelent a hgnél, kinél a nádort, Zrínyit és Auersperget találták. Itt legelőször is kinyilatkoztatták, ök nem áz ev. rendek küldötteiként, hanem mint magánszemélyek s a nádor üzenetére jelentek meg. Porcia kijelenté, kész őket ma­gánszemélyeknek tekinteni és felhatalmazá őket, egész őszinte­séggel és bizalommal rostálják meg a viszály mellett és ellen szóló okokat. >Abban egyeztünk ugyan meg«, írja Gedey, »vi­tákba nem bocsátkozunk, de hogy tudatlanságról ne vádoltat­hassunk, az adott alkalmat elszalasztani sem méltónak, sem igaz ügyünkkel megegyeztethetőnek nem találtuk.« Porcia azután hosszasan fejtegeté, hogy az evangélikusok második folyamod­ványában előadott okok nem ingatták meg Leopoldot, épen azért ő, Porcia, az első kir. válaszban érintett érveknél fogva azt taná­csolja, törekvésökkel annálinkább hagyjanak fel az evangéliku­sok, mivel kiadandó biztosító leveleivel gondja lesz a királynak, hogy sérelmeik törvényszabta úton megorvosoltassanak s e rész­ben minden akadály háríttassék el. A többi jelen volt főúr pedig állítá, hogy a vallássérelmeket az országgyűlés folyama alatt rendivüli úton s korlátlan hatalommal megorvosolni a fölség nem köteles, mert 1. ) Az idő röyid, a veszély pedig a törökök részéről közel. 2. ) A r. katholikusok is meg akarnák sérelmeiket orvo­soltatni. 3. ) Az elődök által az evangélikusok kívánsága szerint al­kotott törvények miatt. 4. ) Az 1647-ki országgyűlés iratai között megvan az evan­gélikusok emlékirata, melyből bebizonyítható az evangélikusok azon ígérete, hogy sérelmeik orvoslását soha többé nem fogják diploma, hanem csak törvény alapján sürgetni. 5. ) A szabadság legfőbb alapja a kir. diplomák, melyek szerint csak a törvényesen megidézettet lehet elmarasztalni; a fölség a kir. diplomákat szentül és sértetlenül akarja megtartat­ni, az pedig tudva van, hogy a r. katholikusok is olyan n eme-

Next

/
Thumbnails
Contents