Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)
— 44 dok börtönbe záratta s ott mindaddig, míg akaratára nem hajoltak, tartotta, kiket azután, jajongókat, a kosztolnai r. kath. templomhoz hajdúk erőszakkal hajtottak. A nevezett községek egyházi jövedelmei szintén elfoglaltattak. A nem régen meghalt Trsztyánszky Mária Klára, Serényi Pál neje, Zablath és Riba lakosait szigorú fenyegetéssel, söt büntetéssel az ev. vallás elhagyására kényszerítette, az egyházi jövedelmeket pedig, melyek régóta a trencsini gyülekezethez tartoztak, elfoglalta. Szintén Trsztyánszky Mária Klára a trencsini ev. gyülekezethez régóta tartozott kis-zablathi jobbágyokat, a maga szolgáihoz Szelepcsényi tisztjét adva, Kosztolna-Drjetomába, Szelepcsényi ottani házába, fegyveresen hajtatta, elfogatta, és míg neki jobbágyi eugedelmességet, a rótn. kath. vallásnak pedig hűséget nem esküdtek, szabadon nem bocsátotta s emígy az említett gyülekezettől elszakította. Ugyanazon trencsini gyülekezettől Forgách Mária, Ilyésházy György neje, Z'atócz es Orechove községeket az egyházi jövedelmekkel együtt elvette. Trsztyánszky Mária Klára a szohlahói szintén elfoglalt anyagyülekezethez tartozott Bardt-Lehota leánygyülekezet templomát minden hozzátartozóval elfoglalta. Forgách Mária kiűzvén az ev. papot, Nemsova templomát paplakát és iskoláját, sok nemes patrónus és oda tartozó község sérelme- és kárával, elfoglalta, a pap sok ingóságát, majorságát, barmait, kocsiját, gabonáját saját jeleulétében maga részére elfoglalta, elvitette s vissza mindeddig nem adta. Ugyanő azután Bán városában két templomot, nemkülönben Pruzs, Bobóth, Szoblalió, Gradna és Nagy-Chlivén templomait elfoglalta, a papokat megveretve kiűzte,, javaikat elszedette, az ev. jobbágyokat vallásuk elhagyására különféle kínzással kényszerítette, mitsem gondolva azzal, hogy azok másoknak voltak elzálogosítva. Illyésházy György a szucsdi templomot és paplakot s a für. dői kápolnát, kicsikarva a kulcsokat, elfoglalta, a lakosokat pedig, a pap kiűzetése után, majd fenyegetésekkel, majd börtönnel, melyben többen sokáig tartattak, r. kath. vallásra kényszerítette. Az alsó-szucsaiakat Forgách Mária, azon ürügy alatt, hogy gabonát kölcsönöz nekik, nemsovai majorságába hivatta, ott őket