Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)

bizonyos Lázba, mint barmokat az istálóba, záratta s a siránkozó­kat és jajongókat, míg r. kathoiikus módon meg nem áldoztak; ki nem bocsátotta. Ugyancsak Ulyésházy György Dohra és Tepla templomait, paplakait és iskoláit elfoglalta, a papokat gyalázatosan kiűzte, a lakosokat pedig sokféle kínzással, börtönnel és birságokkal vallásuktól elidegenítette. Ulyésházy Gábor a rnult országgyűlés óta Duhnicza tem­plomát, paplakát és iskoláját elfoglalta, a papot, neki írva adott esküje daczára, kiűzte, a lakosokat bilincsekbe verve nemkülönb­ség nélkül bebörtönöztette, söt házaikból, melyeket lepecsételte­tett, kizárta s emígy r. kath. vallásra kényszerítette. Midőn pedig egyike a jobbágyoknak halálosan beteg nejéhez meggyóntatása végett papot hivatott, azon jobbágyot békókba verette, önkénye szerint kegyetlenül megbüntette s azalatt meghalt nejét a sírhoz csak békókban kikísérni engedte. Forgách Mária annyi templom elfoglalása, annyi pap kiűzése s javaiknak maga részére elkobzása után Viczianovicz János nem­sovai papot kiűzve, midőn ez Dvorecz községében kibérelt szál­lásáról bizonyos ügyben a Vág felé kisétált, a végre kirendelt szolgái által öt kegyetlenül összeverette, elfogatta, nemsovai há­zához vitette, ott békókba verette s ily állapotban éjjel az or­szágból ki, morvaországi Zethin várába, szállíttatta, a kinek sza­badon bocsáttatása végett meginték ugyan mind a nádor, mind Trencsinmegye a grófnét, de ez a papnak nem hogy használt volna, hanem az úrnő még jobban felbőszülvén ellene, öt a csa­ládi börtönből nyilvános latrok undok köztömlöczébe záratta, honnan kiszabadúlt ugyan, de az említett várból nem akarta öt kibocsátani, míg vagy vallását megtagadja, vagy térítvényt ad a felől, hogy nem boszúlja meg törvény útján a rajta elkövetett méltatlanságot s kiköltözik a község- és vármegyéből. Balassa Ádám is a precséni templomot elfoglalta, a papot gyalázatosan elűzte s más urak jobbágyainak házában jelennen sem tűri, sőt ha a nevezett községbe lép, halállal fenyegeti. Nádasdy Ferencz, magához vévén Eszterházy Pált, Dras­kovich Miklóst s mintegy 300 katonát, Beczkó városában leg­először is az ev. templomot, betörvén ajtaját, foglaltatta el, az­után a papot a paplakból gyalázatosan kivettette, minden búto-

Next

/
Thumbnails
Contents