Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)
— 171 sok e választásba semmiképen sem egyeznek bele, sem hallgatásukkal nem helyeslik azt : de a többség, miután határozott eltökélésöket a nyilatkozatban kijelentették, elbúcsúztak, hazamenni készek és a nádortól bizonyítványt kértek, tanácsosabbnak látva új követségbe már nem bonyolódni s ezáltal előbbi határozatból valamit levonni, mert az általános alatt minden rész leges is értetik, s elégnek találta, ha a kért bizonyítványhoz azon általános tiltakozás csatoltatik, hogy az evangélikusok a rkath. rendnek már hozott s ezentúl hozandó határozataiba semmiké p sem egyeznek bele, végzésökhöz ragaszkodnak és arról bizonyítványt kérnek. Ily értelmű utasítással volt Farkas László többed magával kikiildve a nádorhoz és a helyettes személynökhöz. Vesselényi tudatta, hogy az evangélikusok nyilatkozatát a fölségnek átküldötte, a bizonyítvány kiadása pedig a fejedelem határozatától és engedélyétől függ, mert ő is, mint mások, az uralkodó rendelkezése alatt áll, de mihelyt választ kap, azt közli velők. — Az alnádor pedig mondá, hogy a r. katholikusok a köztárgyalásokban tovább mennek, azokat be is végzik, határozataik azután éljenek a mennyit érhetnek s tartsák meg azok, a kiknek tetszeni fognak. A nádor válasza folytán az evangélikusok újra Székely Andrást többedmagával küldék hozzá kijelenteni, mikép ők szomorúan és fájdalommal értették, hogy ő a kért bizonyítvány kiadását illetőleg a király akaratára hivatkozott és nem él nádori hatalmával, holott Ő szabad ország nádora lévén, tökéletes hatalma van oly törvényes kérelmeket annálinkább teljesíteni, mivel ők semmi igazságtalant vagy törvénytelent nem kérnek, igazságot kérőktől pedig nem volna a nádori elégtétel megtagadandó. Ismételve kérik tehát a bizonyítványt, mert az evang. rend határozata mellett marad, Pozsonyban tovább nem időzhet s pár nap múlva útra kel. — A nádor válaszolá, az evangélikusok nyilatkozatát és a bizonyítvány iránti kérelmét átküldé a királynak, a ki ezek iránt vele értekezni kívánt, de mivel betegsége miatt a várba nem mehet, a válaszért bizonyos embereit küldé, e szerint az evangélikusokat kéri, másnapig türelemmel legyenek. Könnyezve emlité még Vesselényi, fájlalja az evangélikusoknak az országházból elmaradását, mert a róm. katholikusok