Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)

— 170 ­ság pedig (melynek az ország jogai és szabadságai ellenére való megtartásába vagy fizetésébe semmikép sem egyezhetnek bele) szállíttassék ki. Egyébként pedig költségből kifogyva, nincs egyéb hátra annál, hogy küldőikhez visszatérjenek, a föntebbie­ket tudomásukra hozzák annálinkább, mivel bizonyos megyék­nek követ által őhozzá intézett leveleiből s más megyék kifejtett okaiból eléggé megértette a nádor; hogy ők sérelmeik teljes el­oszlatása előtt más tárgyalásokba nem bocsátkozhatnak. Egy­szersmind intik a nádort; hogy az evangélikusok okait fontolóra véve, úgy gondoskodjék az annyi csapás súlya alatt elgyengült haza szabadságáról, nehogy arról értesüljön az utókor, miszerint nádori hatalom alatt vesztek el az ősök vérével szerzett mentes­ségek s a magyar nemzet ügyességével szerzett és századokon át megőrzött szabadságot, a lakosok szégyene- és gyalázatára, száműzze a gyávaság, hanem inkább éledjen az föl s hajdani fé­nyében állíttassék vissza Vesselényi nevének örök emlékezetére. Az evangélikusok fájdalmasan érzik, hogy midőn az elő­adottakhoz, diplómák-, kir. ígéretek- és az országnak Leopold esküjével megerősített szabadsága- és mentességeihez, küldőik utasításaihoz, kötelességök szerint, szigorúan ragaszkodnak és elégtételt kérnek, azért őket némelyek balértelmezéssel isten tudja minő pártütésről és makacsságról vádolják, miként az a nádor szavaiból világosan következtethető. De midőn ők7 mint kitetszik az előbocsátottakból, kérnek, semmit, mi az igazsággal ellenkeznék, nem kivánnak, hanem a király segélyeért könyö­rögnek és folyamodványaikat a fejedelem keresztyén és királyi hitére alapítják, készek levén rendületlenül megmaradni a ki­rály iránti hűségben : ezen észszerű szilárdságukért, köteles és szükséges állhatatosságukért nem érdemlik, hogy olyan színek­kel festessenek le. Kérik tehát a nádort, hogy ártatlanságukat a királynál s másoknál is, a hol kell, tiszte szerint adja elő s az elöbocsátottakról nekik bizonyítványt szolgáltasson ki. E nyilatkozat átadása után másnap azt értették némelyektől az összegyűlt evangélikusok, hogy a r. kath. rend, nem törődve a nyilatkozattal, a közügyek elintézésében tovább halad s a tör­vények ellenére és az ev. vallás sérelmével az elhaltak helyébe két r. kath. koronaőrt választott, Ennek ellenében némelyek kö­veteket akartak küldeni a nádorhoz s kijelenteni, az evangeliku-

Next

/
Thumbnails
Contents