Eötvös József: Reform (1868)

— 68 — Sokbeszédüség még nem szónoki tehetség; e kétségen kívüli tétel Magyarországban, ugy látszik, még nem ismertetik el, s innen van, hogy mivel nincs nemzet, mely közdolgai iránt ily sokbeszédüséget fejtene ki, s mivel e nemzeti kórság előidézésében megyei szerkezetünknek nagy része volt, e szerkezet a szónoklat kifejtésére czélszerü eszköznek tartatik. Ha idegen jön, elvezetjük országgyűlési vagy megyei tanácskozásainkba, s mert az idegen annyiakat látva, kik egyegy gyűlésben hosszú beszédekkel lépnek fel, bámulását fejezi ki, s udvariasságból néha azt mondja : hogy a tartott beszéd — ámbár belőle szót sem értett — reá nagy hatással volt: mi jámborságunkban elhitetjük magunkkal, hogy széles e világon a magyarnál jobb politikai szónoklat nem található; de legyünk meggyőződve, ha az ily idegen értené a beszédeket, melyek alatt jelenvolt, Ítélete másképen hangzanék, s talán megvallaná, hogy több hamis pathos s elhibázott költői képeket, annyira csekély testet oly roppant szóruhában, minőt politicai beszédeinkben naponként bámulhatunk, még a lehetségek közé sem számított. — A mexikóiak, mielőtt országuk a spanyolok által elfoglaltatott, betűírás helyett a hyerogliphek egy nemével éltek, melyekkel a történteket, úgyszólván, lefesték, — ehhez hasonló szónoklatunk; a tömeg érzékeire talán inkább hat 5 de meg fogja vallani mindenki, hogy gondolatok kifejezésére egy egész képcsarnok vajmi szegény eszköz ; s hogy mindazon nagyszerű dagály, s azon — hogy ugy mondjam, lehetetlen — szókötések szövege, melyekből egyes hires megyei szónokok beszédei állnak, a parlamenti szónoklat nevét nem érdemlik. Semmi, mit eddig írtam, talán annyira rosz néven vétetni nem fog, mint ezen állítás. Megyerendszerünk mellett a törvényhatóságok mindenikében legalább is három négy ember van, ki magát nagy ország-férfiúnak, s legalább kétszer annyi, ki magát hires szónoknak tartja, s ezek mind szinte személyes sértést fognak szavaimban látni: azonban, tisztelet becsület, de igazság is! a beszédek, melyekben a magyar grammatika s syntaxis haláláig kínoztatott, még fülemben hangzanak, a legmagasztaltabb vezérczikkek, melyekben egy eszme helyett száz képpel tartatánk jól, még emlékemben maradtak; én legfölebb is azt mondhatom neheztelőim vigasztalására, hogy teljes meggyőződésem szerint, politicai szónoklatunk hibáinak oka nem bennök,