Eötvös József: Reform (1868)

— 100 — gok maiglai) a közös teherviselés elve mellett buzognak ? miért ne remélhetnek, hogy a diadalt végre kivivjuk ? Értsük egymást jól. Senki nem tagadhatja, miként a közös teherviselésnek jelen megyei szerkezetünk legbuzgóbb barátai között is számos pártolói vannak. Ki az alkotmányos élettel nem ismeretlen, annak tudnia kell, hogy valamint a nemzet, mely az adó szabad megajánlásának jogával nem bir, az alkotmányos nemzetek sorába nem tartozik: ugy azok, kik e joggal birnak ugyan, de kötelességeiket elismerni nem akarják, azaz adót ajánlanak, de annak fizetésében nem részesülnek, alkotmányos jogaikkal csak addig élhetnek, mig a passiv polgárok arról föl nem világosittatnak, hogy a kiváltságos kastának érdekei az övéikkel semmi összeköttetésben nem állanak. *) E tekintet maga, mindazokat, kik hazánkban az alkotmányosság baráti, a közös teherviselés elvének pártolóivá teszi. De én nem ezekről szólok. Ha az összes intelligentia az elsőtől az utolsóig a közös teherviselés elve mellett nyilatkozik is, ez az elv diadalára még mind nem elég. Szükséges, hogy a nemes tömegek többségére számithassunk, s erre az eddig történtek után kevés valószínűséget látok. Nézzük azokat, mik az adó elvállalása iránt a nemesség részéről eddig történtek. „Kész vagyok aránylagosan minden közte r li e k b e n résztvenni (igy szól gr. Széchenyi keletnépének 355-ik lapján); s értsük egymást, nem bizonyos terbekben egyedül, mint például a házi pénztár viselésében, hanem kivétel nélkül minden lehető te rhekben, snem szabad aj ánlkozáskép egyedül, de törvényes kötelességileg, s mi több a reám vetett adónak mire fordítását sem kívánom ellenőrözni mindaddig, m i g a polgár és pór ebből ki van szorítva; mert — köztünk *) Ki ezen tétel valóságán kétkedik, olvassa Spanyolország történetét, a 16-ik században, s ha e hazában V-ik Károly előtt több alkotmányos életet lát, mint Európa bármely más országában, s már Il-ik Fülöp alatt helyette óriási zsarnokságot: ennek egyedüli okát abban fogja találni,hogy a kiváltságos osztályok érdekeiket a nép érdekétől elválasztva, hatalmasok lenni megszűntek, s a közterhekben részesülni nem akarván, önmagokat, fölöslegesekké tevék.