Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Gróf Dessewffy József

GRÓF DESSEWFPY JÓZSEF. 67 servével. Mintha a végzet az aggot inteni akarná: hogy az élettel, melyben legfőbb boldogságunk is bizonytalan, nem veszitünk semmit. Fia Aurél meghalt, s vele agg napjainak egyik büszkesége, egyik alapja reményeinek. Nem fogok Aurélról szólni, kinek e szónoki széken egy más társunk meleg szavai már visszahívák emlékét s kiró'l Ítélni magamat felhiva nem éreztem, akár azon barátságot tekintsem, mely haláláig vele összefűzött, akár azt, hogy a politikai pályán ellenei között álltam. De hogy azon egyéni- •'. ségeknek egyikét vesztettük benne, kiknek csak kör s alkalom szükséges hogy nagyokká váljanak, hogy keblében szív dobogott, mely a leggyöngédebb s legnagyobb érzelmekre képes vala, hogy benne a legnagyobb elméknek egyikét vesztette hazánk, s ha törekvéseiben önzés volt, ez az önzésnek legnemesebb neme volt, mely csak dicsó'ség után vágyódik: azt, ki Dessewífy Aurélt ismeré, tagadni nem fogja s az apának, ki ily gyermeket veszte, a gondolat, hogy fájdalmában hazája osztozik, nem enyhitheté bánatát. — Egy van, miben ily pillanatokban vigasztalást találhatunk, s ez tartá fel Dessewífy lelkét is e nehéz csapás után: a vallás. Kétkedő' századunk gyermeke, fölnevelve oly időszakban, midőn az, mit az emberi nem egykor szentnek tartott, guny tárgyának jelöltetett ki, Dessewífy távol vala a vakbuzgóságtól, keblében a türelem, melylyel minden vallást tisztelt, el nem gyöngité a meggyőződést, melylyel ön vallásához ragaszkodott, s az oly nehezen sújtott férfiú vigasztalást s reményeket talált azon oltár zsámolyán, mely minden nagy szenvedésnek egyedül biztos menhelye. 0 érezé hogy napszámát bevégezte. A czélok, melyekért ifjú korában a pályára lépett, nagyrészt 5*