Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Kőrösi Csoma Sándor

30 KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR. melyhez öt nem önzés vagy hiúság, hanem lelkének benső érzete vezette, mely után fáradva, mert benne látta éltének feladását, magáról megfeledkezett. 1820-ban tavasz kezdetén még egyszer elment Enyedre, — e helyen, hol ifjúságának nagy részét tölte, az időben egykori tanítója Hegedűs Sámuel lakott, s ő bucsut venni jött ifjúságának egyik legjobb barátjától. Könnyen öltözve, kis pálczával kezében, mintha csak ki a mezőre készülne, lépett barátja szobájába az utazó s elmondá, hogy holnap indulni fog. Körösi nyugodt vala, arczán azon derültség mutatkozott, melyet nagy pillanatokban csak erős, csak magával tisztában levő kebel élvezhet, s nyájas beszélgetések közt folyt le a nap, — az utolsó, melyet a barátok e földön együtt tölthetének. — Jövő reggel a vándor útnak indult. Barátja, ki őt a mezőre kiséré, a Maros partjáig követte szemeivel a távozót. — Körösi megkezdé nehéz pályáját s a haza nem látta többé hu gyermekét. Ne várja tőlem a tisztelt gyülekezet, hogy Körösi Ázsiában tett utjának leirásába, hogy tudományos érdemeinek méltánylásába ereszkedjem, arra hiányoznak adataim, erre nem érzek magamban képességet. Csak rövid vázlatát fogom adni dicső hontársunk életének, eredményeit érdemök szerint méltányolni egyedül azok képesek, kik vele a tudománvok ugyanazon mezején fáradoznak. Egy levélből, melyet Teheránból decz. 21. 1820. az enyedi collegium pátronusaihoz irt, tudjuk, hogy megváltoztatva előbbi utazási tervét, a Balkánon keresztül Syrián áthaladva utazása első évét Persiában végzé. Érdekes e levél, mert a férfiú jellemét festve tisztán kimondja azon czélt, mely után kiindult. „Én