Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Elnöki megnyitó beszédek

ELNÖKI MEGNYITÓ BESZÉDEK. 307 vár, mit joggal követelhet, s meg vagyok győződve, hogy ez ország természettudósai a tudomány álta­lános érdekeit épen az által mozdíthatják elő legin­kább, ha feladatukat e hazai szempontból fogják fel; csak úgy, ha ezt teszik, teljesitik azon reményeket,, melyeket Bene Ferencz a magyar orvosok s termé­szetvizsgálók gyülekezeteinek állandó megalapításával összekötött, meggyőződve arról, hogy ha e hon kü­lönböző vidékein lakó természettudósok évenként egyszer összegyűlvén, saját körükben tett tapasztalá­saikat egymással közlik, ha kölcsönös verseny által mindig uj törekvésekre buzdulnak, ha kezet fogva haladnak előre: a czél, mely felé törekednünk kell, el fog éretni; mert valamint e hon felvirágzása, úgy e hon tudományos ismerete is nem egyesek, hanem csak a nemzet műve lehet, a magyar nemzeté, mely különböző nemzetiségekből áll, különböző nyelveken szól s különböző vallásos szertartások szerint imádja istenét, de mint a gránit, melynek különböző alkat­részeit világrázó események olvaszták egybe, azért egy marad, s egységének érzetét csak ugy veszt­hetné el, ha a közös hazáról, ha múltja dicsőségéről s a jövő reményeiről felejtkeznék meg, s felhagyna nemesebb törekvéseivel, melyeknek mindegyike úgy a tudornál)v, mint a közélet mezején mindig szoro­sabban fűzi egymáshoz e hon polgárait. 20*

Next

/
Thumbnails
Contents