Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Elnöki megnyitó beszédek

ELNÖKI MEGNYITÓ BESZÉDEK. 283 A nemzet csak magát tiszteli meg, midó'n nagy Írójának szobrokat emel, ha valaki, ugy az, ki hazáját egy nagy művel ajándékozta meg, méltó kortársainak s a jövőnek hálájára; de midőn ezt elismerjük, ne feledjük el, hogy minden nagy mű csak sokaknak közremunkálása vagy előkészítése által válik lehetségessé, s hogy valamint a mestert megilleti a babér, ngy az egyszerű munkás legalább mindennapi kenyerét kívánhatja meg, s azt várhatja nemzetétől, hogy miután ereje a munka alatt elfogyott, a nyomortól őriztessék meg, s fájdalommal vagyunk kénytelenek elismerni, hogy a magyar író e jelen pillanatban még ez iránt sem érezheti biztosítva magát. Ismertem férfiút, ki életének nagy részét a politikai tudományok egyik leghasznosabb ágának szentelve, a szó legszorosabb értelmében éhen halt meg. Ismertem irót, ki különféle munkái által nyelvünk kifejlődése körül elismert érdemeket szerzett magának, s tehetségeinek s lankadatlan szorgalmának daczára Ínségben végzé életét. Ismertem költőt, kinek művei egykor általános tetszésben részesültek, s mind tiszta formájuk, mind nemes tartalmuknál fogva, maradandó becscsel bírnak, s kinek gyermekei most egy gyenge nő irodalmi munkássága által tartatnak fen. — S ha a nemzet nem hallja az egyesek panaszait, ha az elhagyott tudós a nyomor között is megtartva büszkeségét, szenvedéseinek titkát magával vitte sirjába, s ha az elszegényedett iró halálos ágyán nyomdai javításokkal maga szerezte meg mindennapi kenyerét, s ha az özvegy csak emlékeiben s öntudatában keresi támaszát; azért a nemzet ennyi s ily nemesen elviselt szenvedésektől nem vonhatja meg részvétét.