Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Elnöki megnyitó beszédek

284 ELNÖKI MEGNYITÓ BESZÉDEK. Ez volt meggyőződésünk, midőn egy irói se­gély-pénztár megalapításának módjáról tanácskozva, néhányan először összegyültünk; ez meggyőződésünk most, midőn az akadályok, melyek működésünket évekig megszakaszták, elhárittatván, eddigi törek­véseink eredményét önök kezeibe teszszük le. Az anyagi eszközök, melyek rendelkezésünkre állnak, aránylag csekélyek. Pénztárunk alapját társulatunk ideiglenes elnöke gr. Károlyi István tette le, ki azon buzgalommal, melylyel őt minden nemes és hazafiúi vállalat élén látjuk, az irói segély - pénztár alapitóinak sorát 10.000 forinttal kezdé meg, mely összegnek kamatjai már segélyezésekre fordíttatnak. Később egy, ma­gát megnevezni nem akaró polgártársunk, a horvát szűkölködők javára kisorsolt ezüst készletet, mely 12.000 forintra becsültetett, megnyervén, azt társu­latunknak ajándékozá. Ehhez járulnak a pesti taka­rékpénztár részéről tett 1000 és Weisz Bernát és Fogarassy János urak által 200 forintos alapítvá­nyok, végre azon 1800 forintra menő összeg, mely, midőn az irói segély-pénztár eszméje hírlapok utján először megpendittetett, kisebb adakozásokból össze­gyűlvén, mert a társulat a felsőbb helybenhagyást nem nyerheté meg, a rendőrség által lefoglaltatott, s mint értesülve vagyok, most a helytartótanács el­nökségénél, mihelyest e társulat megalakult, átvehető. Ebből, s egyes kisebb adományokból, melyeket pénztári jelentésünk elsorol, áll összes vagyonunk, s tudjuk, hogy az a létező szükségek fedezésére távol­ról sem elegendő; de tudjuk azt is, hogy törek­véseink sikere ezentúl csak a nemzet pártolásától függ, s bizodalommal nézünk a jövőnek elébe, mert azon nemzet, mely Kazinczynak száz évi születése

Next

/
Thumbnails
Contents