Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Elnöki megnyitó beszédek

III. (Elmondatott a magyar irók segélyegylete alakító közgyűlésén november 11-én 1861.) Aisztelt gyülekezet! Azon tényezők között, melyek haladásunkat eszközölték, kétségen kivül leghatalmasabb irodalmunk vala, s a nemzet belátva azt, évek óta annyi lelkesedést s áldozatkészséget tanusitott irodalma iránt, minőt Európa legműveltebb népeinél alig találunk. Es mégis, ha az irodalomtól az egyes irók helyzetére fordítjuk figyelmünket, be kell vallanunk, miként az irodalmi munka talán sehol sem jutalmaztatik kevésbbé, mint épen hazánkban. Mig az irodalmi pálya más országokban a jóllét s vagyonosság ösvényeinek tekintetik, s azokat, kik rajta kitűntek, befolyáshoz s méltóságokhoz vezeti, addig a magyar irónak sorsa hasonló a bányászéhoz , ki, midőn homloka izzadságában a mély aknák kincseit felhozza, mindenkit gazdagit, de maga örökre szegény marad. Jól tudjuk, hogy az nem a nemzet hibája, ha olvasóink száma kisebb, mint Franczia- vagy Angolországban, s a polgári méltóságok kiosztása nálunk nem azoktól függ, kik az irodalom iránt érdekkel viseltetnek, hogy mindezt nem közönyösségünk okozta, de a baj azért nem csekélyebb; nincs senki, ki azt fájdalom nélkül ne látná s ne lenne kész áldozatokra,