Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Elnöki megnyitó beszédek

272 ELNÖKI MEGNYITÓ BESZÉDEK. nek napjait szentelé, s kik között most, mint az érett kalász, termékeinek terlie alatt meghajolva áll, áldást mondjanak tisztes fejére. De vannak emberek, kiknek hatalmas szavuk, házi falaikon túlhatva, nemzetekhez szólott; kiknek gondolatjai ezer fejekben, érzelmei millió szivekben visszhangozának; emberek, kiket isten egy egész népnek adott ajándokúl, hogy mint a gazdag forrás, nem csak azt a helyet, honnan eredtek, de hosszú futásokban az egész vidéket, melyen habjaik átvonulnak, virulással töltsék. S vajon, ha ily férfi azon napoknak egyikéhez ér, melyeket az életben mintegy nyugpontoknak szoktunk kijelölni: nem méltó-e, hogy valamint életének munkássága egy magános körhöz szoritva nem vala, ugy azon örömhangok közé, melyek az üdvözlendőt ilyenkor körlilzengik, azon ismeretlen barátok s rokonok hangjai is vegyüljenek, kiknek élete áldás, munkássága az örömöknek gazdag forrása vala? Ez volt azon gondolat, mely minket Kisfaludy Sándor hetvenedik névnapja nyilvános megünneplésére buzdított; s midó'n körültekintve, e fényes gyülekezetet látjuk, azon édes meggyőződés tölti keblünket, hogy valamint azon tiszteletben, melylyel hazai irodalmunk ezen egyik Nestora iránt viseltetünk, nem állunk magányosan: ugy ezen szerény ünnep megindítása által, csak egy sokaktól osztott érzelemnek levénk tolmácsai. — Igenis, Kisfaludy Sándor nem egyeseké, nem egy megyéé, ő a hazáé, a miénk; nekünk jogunk van'osztozni örömeiben, jogunk egy áldást mondani hetvenedik évnapjához; s élni fogunk ez alkalommal, ha csak azért volna is, hogy politikai vitatkozásaink zaj a között eszünkbe jusson, miként e tusák s küzdések poros mezején