Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Szalay László

SZALAY LÁSZLÓ. 239 alakja körül? Miért ne mondjam el, hogy Szalay szegény volt! ha csak azért is, hogy korunkban, midőn az anyagi haszonnak hódolnak annyian, s a siker, melyet egyesek a vagyonszerzésben előmutatnak, eltakar minden gyalázatot, meghajoljunk a nemesen viselt szegénység előtt, mely mindent csak magának köszön, s ha nehéz küzdelme után sírjába szállt, egy nemzetet hágy adósául. Kétségtelen, hogy Szalay kora halálának oka a túlfelszitett munka vala. — Már az akadémia nagygyűlésén, midőn szónoklatával a közönséget utólszor ragadta el, magában hordá a betegség csiráit, melynek áldozata lett; de bár orvosai pihenést javasoltak, családja és barátai kérték, kínos fájdalmak között folytatá munkásságát, mig egy nehéz tél után végre ereje kifogyott, s érzé, hogy nem mehet tovább. Az orvosok fürdőt ajánlottak, javulást Ígértek; ő tudta, hogy a pálya végén áll, s midőn búcsút véve, utólszor találkozánk, azon meggyőződéssel szorítá kezemet, hogy többé nem látjuk egymást. Hosszasan szóltunk még egyszer a múltról. Feltételeiről beszélt, melyekkel az életbe lépett, s a czélokról, melyekért küzdött, s melyeknek egy részét elérte. „Egy van, mi szivemnek jól esik — mondá, mielőtt távozott, — az, hogy teljes meggyőződésem szerint a helyes úton jártam. Még sok dolgotok lesz, de erős hitem, hogy a nemzet elfogja érni az állást, melyen azt látni szerettem volna." A jövőről kezdék beszélni, történetének hatodik kötetéről, melyet, ha majd egészsége helyre állt, őszkor bevégezhet. 0 egy ideig hallgatott. „Orvosaim hosszú pihenést rendeltek — mondá végre fájdalmasan mosolyogva — hosszú pihenést,