Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Szalay László

240 SZALAY LÁSZLÓ. és tudod, hogy az orvosoknak engedelmeskedni kell." így váltunk el, s egy hónappal később e város közönsége sírjához kisérte őt. Egy évnél több mult el azóta. A meglepetés, melyet kitűnőbb embereknek halála, kiket még ere­jöknek teljében gondolánk, okoz; a hézag, mely ha egy körünkből kilép, egy ideig nem töltetik be; a fájdalom, mely — első pillanatban veszteségünket mindig nagyobbnak tünteti fel: elvesztették hatásu­kat; de vajon van-e valaki, ki Szalayról most más­kép ítélne, mint akkor, mikor őt sírjához kísérték? Mi, kik hozzá évekig közel álltunk, vagy azok, kik vele csak rövid ideig találkoztak, kik tevékenységét csak a közélet s az irodalom mezején, vagy a ma­gánéletből ismerék: van-e valaki, ki róla különbö­zőleg Ítélne ?! Mint a tiszta ég, akár egy darabját, akár egész boltozatát lássuk, mint az öszhang, ha távolról vagy közelről halljuk, mint a napsugár, mely fényt és meleget terjeszt mindenre, mire hat: ilyen vala ő, tiszta, öszhangzó, világos és meleg. Jellemének nincsenek fény oldalai, egy egész az, eszményképe a becsületnek, férfiasságnak és jóságnak, melynek nagy, tisztán emberi erényei még azon fényes tehetségeket is háttérbe szorítják, melyek mindig csak ezen eré­nyek szolgálatában használtattak fel. Ha egy egész élet a haza szolgálatának szen­telve, ha az érdem, hogy múltját ő ismertette meg nemzetével, s hogy azon irányt, melyen haladva, szebb jövőnket várjuk, ő hirdeté először; ha a bo­torság, melylyel meggyőződéseit kimondá, a kitartás, melylyel értök küzdött, a hívség, melylyel hazájához ragaszkodott, jutalomra méltók: úgy tartsuk meleg

Next

/
Thumbnails
Contents