Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Szalay László

236 SZALAY LÁSZLÓ. ősök a pusztaszeri szerződésben megállapítottak, a magyarnak elidegenithetlen joga marad; ha a legújabb időkig érünk, hol az éretlenségnek elég jeleit találjuk talán, de a rothadásnak sehol: — van-e okunk kétkedni jövőnkön? Szalay meg vala győződve, hogy nincs, és szivét boldogság töltötte el, s ellenállhatatlan vágy a hon után, hová hosszú vándorlásaiból, tapasztalásokban gazdagon, őszülő fürtökkel, de azon meggyőződésekkel tért vissza, melyek őt egész életén át vezérlék, s azon feltétellel, niefylyel a hazát ÓA-ek előtt elhagyá, hogy minden tehetségeit ismét szolgálatának szenteli. Leirjam-e azon éveket, melyeket azóta körünkben töltött? Elete egy tudós élete vala: szegény külső eseményekben, nehéz munkának szentelve, s csak a szeretet által szebbitve, melylyel családján függött, s ez változhatlan hívséggel hozzá ragaszkodott. De a látszólag egyszerű életnek, mely örömökben oly szegény vala, ki nem ismeri gazdag eredményeit? Szükséges-e, hogy elsoroljam? — a kisebb történelmi értekezésektől s egyes kiitforrások kiadásától, melyek történetünk egyes szakait felderítek, a nagy műig, melyben egész multunknak képét állitá élőnkbe? Mily gazdag kincs! s mégis csak egy része annak, mit tőle várhatánk, ha a halál őt munkájának közepette nem ragadja el, s tanulmányait, melyekből most csak mások által használhatatlan jegyzeteket birunk, nagy történetének befejezésére feldolgozhatja. Soha lángész több szorgalommal nem párosult, soha a képesség, mely az események tömkelegéből az eszmét, mely felettök uralkodik, levonja s a tudós pontossága, mely az egyes események legkisebb részleteit fürkészi, egy emberben annyira nem egyesült;