Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Szalay László

SZALAY LÁSZLÓ. 235 zet egy ezreden át fentartotta magát, lia a nagy síkon, mely a nyugat s keletnek határain előbb a népek küzdteréül szolgált, hont alapítani képes volt, melyet a legkedvezőtlenebb körülmények között, csaknem folytonos megtámadások ellen, megvédeni tudott; ha tisztán fentartva nemzetiségének jellemét, az európai népek küzdelmeiben dicsőséges részt vett; ha többször legyőzve, csaknem megsemmisítve a küzdelemben, újra feltámadt régi alakjában, nem alázva meg a szolgaság által, melyet tűrt, de soha el nem fogadott: e nemzet isten után nem magának köszönheti-e ezt is? azon önbizalomnak, mely kedvező pillanatokban néha veszélybe hozá, de nem hagya el soha a sors legnehezebb megpróbáltatása között ? nem köszöni-e egész jellemének, mely hajlani nem tud, de az aranynak azon másik tulajdonával bir, hogy a mocsár között a rozsda nem emészti fel? Vajon, ha a nemzet múltját tanulmányozzuk, — nem Nagy Lajos és Mátyás fényes korszakát, melyben hazafiságunk gyönyörködik, s melyhez hasonlók más nemzetek történetében is előfordulnak, s néha csak kedvező körülmények, vagy az ellenek gyengeségének eredményei, — de tanulmányozzuk azon zord időt; melyben másfél századig török járom nehezedett hazánkra, s a nép szebb idejéből csak széttépett zászlóját tartva meg, honának romjait barátai és ellenségei ellen egyszerre védelmezé, s polgári és vallásos szabadságáért egy időben vérezett; ha egész történetünkön végig megyünk, mely mint egy nehéz vihar vonult el felettünk, villámokhoz hasonló fényes pillanatokkal, hogy a ború, mely azokat követé, annál sötétebb legyen, s melynek befolyása alatt a nemzet mindent veszitett, mindenről lemondott, — csak azon meggyőződésről nem, hogy a szabadság, melyet az