Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Reguly Antal

REGULY ANTAL. 171 melyekre annyi fogékonysággal bírt, s az éjszaki főváros legmíveltebb köreiben annyi alkalmat talált, s e fáradság s azon nélkülözések, melyekre magát a continens legdrágább városában kényszerítve érzé, nem fájtak neki. „Külföldön — igy ir szüleihez Péter várról — tanulni kell az embernek, gondolám, s hosszasan elzárkózA^a a világtól, tanúltam, dolgoztam, mohón, nagy eró'feszitéssel, megszűnés nélkül, mindent mellőzve, mi stúdiumaimhoz nem tartozott; lemondva az életről, nyugalomról és jelenről, mire szegénységem és büszkeségem is kényszerített. Ha látták volna éltemet, bámultak volna, s én mégis boldognak éreztem magamat/' — S ha e boldog hangulat, melyben tanulmányait egy ideig folytatá, később megváltozott, s a bizodalom helyett, melylyel a jövőbe tekintett, szivét csaknem kétségbeesés tölté el, e változásnak oka nem abban fekszik, mert azon áldozatoktól s nehézségektől visszaijedt, melyek nagy feladása kivitelének útjában álltak. Reguly meg volt győződve, hogy vállalata a hazában a legnagyobb részvéttel követtetik. Mentől tovább foglalkozott tárgyával, annál nagyobb alakban tűnt az fel képzete előtt. Nemzetünk eredetének s őstörténetének felderítése, mely egykor egyedüli czélja volt, mint már mondám, később csak mint eszköz tűnt fel előtte, mely által azon nagy problémák megfejtése lehetségessé válik, melyekkel a philosophia s történelem egy ezrednél tovább foglalkozik, s ő e nagyszerű feladást, melyet magának kitűzött, nemcsak tudományos, hanem nemzeti szempontból fogta fel. Nemcsak hogy az emberi nem őstörténete földeríttessék, de hogy a világ a tudomány legnagyobb kérdéseinek megoldását a magyar tudományosságnak