Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Reguly Antal

160 REGULY ANTAL. talanság, mely között élt, a leverő meggyőződés, hogy a merész lépést, mely által elhagyott helyzetébe jutott, senki nem helyesli, sem szüléi, kik őt minden levelökben visszahivák, sem más; — a kétely, mely szivében néha támadt: fogja-e mind ezen áldozatok s szenvedések után végre czélját elérni? Eddig kizárólag szüleinek költségén utazott s tudta, hogy bármennyit áldozzanak ők s nélkülözzön ő maga, tőlük annyi segélyt, mennyi czéljainak kivitelére szükséges, nem várhat, s ezért nem csekély küzdelmek után végre a zirczi apáthoz fordult, ki irányában mindig részvétet mutatott, s kitől legalább azon kérésnek teljesitését reménylheté, hogy tudományos czéljait s eddigi fáradságainak eredményét másokkal közölvén, irántok részvétet gerjeszszen. Hisz az ügy, melynek életét szentelte, nem személyes ügye. A kérdés, melynek felderítésén fárad, az egész nemzetet érdekli. Vajon lehetséges-e az, hogy mi neki oly fontosnak látszik, az másokat hidegen hagy, s hogy Magyarországban annyi hazafiúi lelkesedés, annyi önérzet mellett ne találkozzanak néhányan, kik az aránylag csekély segedelmet, melyet feltételének kivitele kivánt, e nagy czélra szentelnék. Feladata, mióta utazása alatt a finn néppel közelebbről megismerkedett, egészen új és sokkal nagyszerűbb alakban tűnt fel előtte. — Meggyőződve, hogy a magyar s finn népek rokonságának kérdése csak a nyelvösszehasonlitás által oldathatik meg, czélja, melylyel Helsingforsból éjszaknak indult előbb, kizárólag az vala, hogy a nyugoti finnek nyelvét megtanulja. De mentől sebesebben haladott ezen irányban, mentől nagyobb volt előmenetele a nyelvben, annál tisztábbá vált előtte, hogy a nyelv maga a népek rokonságának felderítésére nem elegendő'.