Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Gróf Széchenyi István

116 GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN. gyászt ölt, nagy s felejthetlen érdemeket szerzett magának e nemzet iránt. Mennyivel erősebb ez a meggyőződés bennünk, kik életének tanúi valánk, s kik ha a múltba visszanézünk, vagy hazánk jelen helyzetét tekintjük, mindenben, mi ott szép vala s mi itt legalább megnyugtató, az o tevékenységének emlékét találjuk föl. Ha volt magyar, kiről elmondhatjuk, hogy nem egy vidéknek, hanem hazájának, nem egy osztályvagy pártnak, hanem nemzetének élt — Széchenyi az. S a magyar tud. akadémia bizonyosan soha nem felelt meg inkább a nemzet köz kivánatának, mint midőn e gyászünnepélyt rendelé, hogy azon tisztelet s hála, melyet iránta az egész nemzet érez, költészet s szónoklat által méltó kifejezést nyerjenek. A költészetnek magasztosabb tárgya, a szónoklatnak nagyszerűbb feladata nem lehet; de hol van, ki annak méltóan megfelelni képes legyen? Mélyen érzem én, tisztelt gyülekezet, a kötelességeket, melyeket az akadémia reám ruházott, midőn érdemem fölött megtisztelve, ez alkalommal szónokának választott. Tudom, hogy midőn nem csak az akadémia alkotóját, de a haza legnagyobb polgárát gyászoljuk, tőlem több kivántatik, mint hogy beszédemben kizárólag azon érdemeket soroljam el, melyeket a nagy elhunyt intézetünk alapítása s hosszú vezetése által magának szerzett; csak ha jellemének s összes működésének méltó képét állithatnám föl szebbités nélkül, de híven, hogy nagy emléke világosan állva előttünk, önmaga hirdesse dicsőségét, mint Memnon szobra, melynek csak a nap világító sugara kell hogy megszólaljon — csak akkor felelnék meg feladatomnak, — de ismétlem, — ki az, ki e gazdag életet, mely egészben csak a hazának, s melynek