Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Kazinczy Ferencz

KAZINCZY FERENCZ. 95 Szépek s dicsők ezen eszmék, s miután úgy látszik az emberi természetben fekszik, hogy a tökélynek képét távol múltban vagy jövőben keresse, s arany őskor vagy zavartalan boldogságai jövőről álmodozzék, nem csoda, ha annyi küzdelmek között elfáradt századunk is ezt teszi; de a történet ellenmondó ezen reményeknek, bebizonyítván, miként épen azon korszakok, melyek ezen eszményképhez legközelebb álltak, az emberiségre nézve egyszersmind a legnagyobb szenvedések s általános sülyedés időszakai valának. Az ó világ az összes emberiségnek eszméjét nem ismerte; de voltak időszakok az ó világban is, melyek alatt a népeket egymástól elválasztó korlátok leomlottak, s a nemzetiség háttérbe szoríttatott. így volt az, midőn Nagy Sándor csodálatos győzelmei után megőrülve, magát istennek tartá s Ázsia népeit a görögökkel egy egészszé akarta összeolvasztani; igy akkor, mikor Róma uralma csaknem az egész ismert világ népeire kiterjedt, s mily eredménynyel? Nagy Sándorban, kit a régiség s újabbkori hízelgői Ázsia hellenizálójának neveztek, az elfogulatlan történet csak a kényurat látja, ki Ázsiának Hellas nyelvét, de ki Hellasnak Ázsia erkölcseit adá, s az akkor létezett legnagyobb míveltségnek megrontója, az utána jött zsarnokok előde s mintája volt. S kell-e szólnom Rómáról, a nagyról, a dicsőről, mely, midőn minden népeket rabigába fűzött, a szolgaságot oly általánossá tette, hogy az végre reá is elterjedett, s mely a Scipiók s Gracchusok nyelvét csak azért kényszerítette rá alattvalóira, hogy az az egész földön a legaljasabb és szolgaibb érzések kifejezésének egyedüli közlönye legyen.